Orbán Viktor évértékelőjén harcba hívta a magyar embereket Brüsszel ellen.
Ugyanő ezután Bakuban tárgyalt, s kijelentette: Azerbajdzsán közeli barátja Magyarországnak.
Ez a két hír is mutatja: a magyar diplomácia minden külpolitikai ámokfutóversenyen esélyesként áll rajthoz. Még akkor is, ha káoszkeringőjüket általában a külügyekben uralkodó idealizmust felváltó realizmusként tálalják. Nem látják, hogy ez nem realizmus,
de őrültizmus.
Merthogy a magyar gazdaság kitettségét, az ország EU-s fejlesztési forrásainak mértékét, Schengen jótéteményeit, Putyin könyörtelenségét ismerve nincs körülmény, amelyből – minden értékalapúságot feledve is – ne az következne, hogy a magyar nemzeti érdek uniós keretben érvényesíthető optimálisan. Azaz ha a Fidesz szerint nem mindenekfölötti érték a közösséghez tartozó országok szabadsága, akkor is az unió erősítésén kellene fáradozniuk. Ehelyett az azeri diktatúrával ápolt – a baltás gyilkos átadásával elmélyített – barátságot ünneplik, és a válságban lévő, döntésképesség hiányával sújtott uniós struktúra további rongálásán fáradoznak. Például harcba indulnak a menekültügyi kvóta ellen. Hiszen a bevándorlóellenes gyűlöletkampány – idealista helyett realista olvasatban... – nyilván sok hasznot hajt. Szlovákiában ennek eredményeként például a magyar párt nem jutott be ugyan a törvényhozásba a választásokon, de a neonácik legalább igen.
Egyszerű ez, akár a balta.
