galéria megtekintése

Balsors

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 19. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Féktelenül tomboltak Frankfurtban a baloldali radikálisok. A megszorítások elleni megmozdulást a 90 balos szervezetet tömörítő Blockupy hozta össze. A résztvevők az erőszaktól sem riadtak vissza: az összecsapásokban 88 rendőr megsérült.

A tüntetést arra a napra időzítették, amikor az Európai Központi Bank új épületét átadták. Az intézmény nemcsak jelképe a restrikcióra épülő válságkezelésnek, hanem karikatúrája is. Hiszen az országoknak pénzügyi szigort előíró, az állami költéseket gondosan ellenőrző intézmény az előirányzott 850 millió helyett 1,2 milliárd euróból húzta fel saját otthonát.

Ám nem (csak) e pazarlás miatt lázadtak a baloldali csoportok, hanem mert nem jól viselik a kapitalizmust, illetve – a kevésbé radikálisok – annak jelenlegi formáját. Azaz végső soron a növekvő egyenlőtlenségekkel állnak szemben. Ennek az alapállásnak a mérsékeltebb formában megjelenő diadalát látjuk Görögországban, vagy erre lehet számítani Spanyolországban. Emitt a Sziriza, amott a Podemos szólította meg a rendszerkritikus fiatalokat, akik az elit tehetetlenségét, korruptságát látva indultak el igazságot keresni.

 

Itthon viszont a friss Ipsos-kutatás szerint a Jobbik vezet a fiatalok körében. Ez a baloldal kemény kritikája. Mert ott azokkal tartanak, akik a nagyobbak, a tehetősebbek, a számonkérhetetlenebbek ellen mennek, itt meg azokhoz menekülnek, akik a gyengébbek, a kiszolgáltatottabbak ellen hergelnek. Azok ellen, akiknek se májuk, se holnapjuk. Ez a mi balsorsunk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.