A helyzet most az, hogy – Török Gábor után szabadon – egyre inkább a 2010-es Fidesz képét felöltő Jobbik versenyez a 2015-ös Fidesszel. Amit mostanság érdemes nézni, az a kormányzó párt és a Jobbik közötti szavazómozgás. A baloldali-liberális ellenzék megítélése rosszabb, mint a helyzete. A letapogatható „közhangulat” szerint a választópolgárok nem gondolják, hogy „ez” a baloldal képes lenne a kormányváltásra „ezekkel” a politikusi szerepekkel és társadalmi beágyazottsággal. Ezt az ellenzék vezető politikusai is érzékelhetik, s ezért negligálják az előválasztás ötletét – legalábbis egyelőre.
Ugyanis az előválasztási verseny számos előnye mellett kockázatos is lehet a „nagy” baloldali pártokra nézve. Nem lehet biztosra menni. Vegyünk egy MSZP-s megyei elnököt: miért tenné ki magát vagy hátországát annak, hogy egy előválasztáson „rámenjen” egy DK-s, nem beszélve a többi kis pártról? Az előválasztáson nem arról döntenek a polgárok, hogy a Fidesz vagy a baloldal, nem érvényesül az a megfontolás, hogy „inkább szavazok az MSZP-sre, a többieknek úgy sincs esélyük”.
A DK szervezetépítése rokonságot mutat a Jobbikéval. A kisebb településeken éppúgy „szervezetépítésre” tör (egy faluban 2 DK-s már „kifelé” szervezet), de a helyi szinten is ható „Gyurcsány-faktor” miatt egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy hozza a számára kedvező körzeteket. Ugyanakkor minden lokális vereségnek önmagán túlmutató üzenete lehet.
S vajon Gyurcsány elindulna-e miniszterelnök-jelöltnek? Egyáltalán: lát ma valaki öt potens miniszterelnök-jelöltet, amennyi egy előválasztáshoz szükséges lenne? Ha Gyurcsány elindul és nyer, támogatni fogják őt az egykori „korszakváltó” kis pártok? S ha nem indul el? Engedné azt a hátországa, ahol ő „az első, az utolsó, az egyetlen”? Ha elindul, és nem nyer, hogyan reagál erre a DK, mely mindig csak akkor csak kész az összefogásra, ha azzal ő nyer a legtöbbet? És miért akarna Gyurcsány újra kikapni, amikor épp azáltal „jön fel”, hogy nincs más?
Mindebből látszik, hogy túl sok a bizonytalanság ahhoz, hogy egyesek beleálljanak az előválasztásba. A „kisebb” pártok egy előválasztáson láthatósági mellényt húznának magukra, de aligha tartanak ott a szervezetépítésben, hogy számukra az előválasztásnak ne csak „egyes” körzetekben legyen tétje.
Feltételezhetjük, hogy a Kész-modell nem másolható a kerületek többségében? Igen. Miért is gondolnánk, hogy a poszt-NER egzisztenciális kockázatai és erőforrásigényei közepette bárki „csak úgy” vagy esetleg felkérésre elindulna függetlenként a megmérettetésen? Ha ez mégis megtörténne, az miért lenne érdeke a „régi” baloldalnak (MSZP, DK)?
A fentiek alapján megérthetjük, miért maradhat el az előválasztás. Ha viszont elmarad, alighanem semmiféle összefogás nem lesz, s a 2018-as választás tétje nem az lesz, hogy ki jön a Fidesz után, hanem hogy ki marad a baloldalon az egyre nyíltabbá váló hegemóniaharc után. Ez esetben külön indulhatnak a felek, esetleg koordinálva, vagy egy MSZP–DK(–MLP)-
tengely mehet az Együtt–PM-tengellyel szemben. Ez utóbbira ma még kicsi az esély, de ha a „régi-új” belbaloldali törésvonal felerősödik, és a kis pártok támogatása nem erősödik meg jelentősen, akkor felerősödhetnek az „új” szempontok a koordináció nélküli különállás indokaival szemben – azaz a baloldal sokadik megújításának érdekében indokolt lehet az Együtt és a PM hálójának összeszövése. Ekkor sem biztos, hogy nyitott lesz az MSZP a DK-való szervezeti együttműködésre, mert azt ott többen úgy élhetik meg, hogy Gyurcsány betette a lábát a potens vezető nélküli MSZP házába, s az MSZP közelebb került ahhoz, hogy feloldódjon egy Gyurcsány vezette tömbben.
Ma a baloldal vezetői között sokan gondolkodnak úgy, hogy verseny és kockázat nélkül van még egy (pár) ciklusuk a Fidesz-érában. Adaptálták az abban való „sikeres” politikai létezés feltételeit. Az eddigiektől eltérő bármilyen kiválasztási eljárás azzal a veszéllyel fenyegeti őket, hogy már rövid távon veszíthetnek, s az ő vereségükkel bizonyulhat majd a baloldal hosszabb távon nyertesnek.
Az olvasóknak tudniuk kell: a 2014-es alapon aligha lesz Nagy Együttműködés. Nem látszik más lehetőség az eredményes összefogásra, mint az előválasztások után megalakított választási párt. Ha ez a megállapítás 2016 végén is érvényes lesz, és nem számolhatunk előválasztással, akkor az azt jelenti, hogy a baloldal (jelentős része) már 2022-re készül. Már aki eljut odáig.
A szerző politikai elemző
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
