Balog Zoltán, Orbán Viktor lelkének karbantartója társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárként, hogy finomak legyünk, nem alkotott maradandót. Felzárkózásnak ugyanis nyoma nincs, tömegek lecsúszásának viszont annál inkább. Persze jól tudjuk, nagy rendszereket kell megmozgatni, hogy újra pályára állhasson ez az eleve sikerre ítéltetett ország, és a tudásalapú társadalom ideáját fölválthassa a munkaalapú társadalomé, de megbukni vagy esetleg kudarcot vallani is legfeljebb úgy lehet, ha valaki valóban megpróbál tenni valamit azért a célért, amelynek szolgálatát elvállalta.

Balog Zoltán, a Közigazgatási Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára (középen) férfiakkal ­beszélget, amint Lévai Anikóval, Orbán Viktor miniszterelnök feleségével, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövetével közösen az 1990-es fekete március után meghurcolt cigány családot látogat meg a romániai Marosszentgyörgyön Fotó: MTI – Boda L. Gergely

Ebben az értelemben Balog Zoltán tevékenységét a kudarcos jelzővel illetni is túl kedvező értékítéletre vallana, hiszen már az is valamiféle elszántságot jelezne, tenni akarást. Csakhogy a lelkész úr az elmúlt két évben lényegében nem csinált semmit azon a látványos akcióján kívül, amellyel megpróbálta fényezni a kormányt és önmagát szegény Fliegauf Bencével szemben, aki csinált egy tisztességes és szép filmet a magyarországi cigányok irtására irányuló gyilkosságsorozatról.

Nem lehet tudni, hogy e nagy semmittevésnek valójában mi az oka. Talán az, hogy a lelkész úr nem ismeri a társadalmat a maga mélységében. Az is megeshet, nagyon is azt hiszi, ismeri a teljes mélységében, és e vélt tudásával fölvértezve a fölzárkóztatásról vallott és kinyilvánított hite kimerül abban, hogy az úgynevezett liberális mételytől szabadulni kell, mert azt a társadalom gyomra soha be nem veszi.

E ponton érdemes megjegyezni, hogy e „métely” alapgondolata a minden ember egyenlőnek születik eszméje volna, ami talán Istennek is tetsző gondolat lehet, és legalább a teremtőre tekintettel illő volna Balog Zoltánnak is képviselnie. Ehelyett azonban államtitkárként a tettek helyett sokkal inkább azokra a szavakra, mondatokra koncentrált, amelyekkel igyekezett eltartani magától és hivatalától a nyomor lelki képviseletét, inkább más lelkek képviseletére és egyetértésének kivívására törekedve.

Balog Zoltán az elmúlt két évben oly tökélyre vitte a semmittevést és a kártékony nyilatkozatokat, hogy most a humántárca élén találhatja magát, amiben az a lenyűgözően szép, hogy elődje, Réthelyi professzor úr valójában soha senkivel nem konfrontálódott, mert ahhoz is gyenge volt, de úgy látszik, a konfrontáció hiánya is kevés volt ahhoz, hogy tevékenységét eredményesnek minősítsék. Meglehet, ahhoz inkább neki sem kellett volna csinálnia semmit, legföljebb nyilatkozgatni. S bár nem nagyon tűnt föl, ezek szerint valamit mégis kellett tennie, hiszen távozik. Balog lelkész úr pedig olyan területek képviseletére szegődik immár, mint az egészségügy, a szociális szféra vagy az oktatás – jó miniszter lesz, már nem kell csinálnia semmit: a közoktatás garantálja a munkaalapú társadalmat, segély helyett pedig jöhetnek az Erzsébet-utalványok, szegény, szegény nyomorultak, de legalább Orbán Viktor lelke jól van, köszöni szépen.