galéria megtekintése

Baga(tell)

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 13. számában
jelent meg.


Révész Sándor
Népszabadság

Párizsi kollégáink iszonyatos lemészárlásáról nagyon sokat ír a magyar és a világsajtó. De bármily sokat, eszembe nem jutna sokallani. Viszont eszembe jut kevesellni.Mást. Ugyanazon a napon, amikor a Charlie Hebdo szerkesztőségében két iszlám fanatikus meggyilkolt tizenkét embert, a nigériai Bagában sok iszlám fanatikus meggyilkolt nagyjából kétezret. És mennyit foglalkozott ezzel a magyar sajtó? A semminél többet. Pár sorral.

Baga régebben halásztelepülés volt a Csád-tó partján. A tó összement, a városka tönkrement, aki tudott, elment, aki nem, éhezett. Volt itt már egy kis vérengzés tavalyelőtt is, akkor még csak közel kétszáz lakost mészárolt le a Boko Haram. Többnemzetiségű csapatok állomásoztak a városban. Január 3-án a Boko Haram megtámadta a támaszpontjukat, a csapatok szétfutottak. Pár nappal később az iszlamista fegyveresek felgyújtották a védtelenül maradt várost, legyilkolták a fegyvertelen civileket. Túlnyomórészt gyerekeket, asszonyokat, öregeket, akik nem tudtak elfutni.

Meri valaki azt mondani, hogy egyik áldozat kevesebb szót ér, mint a másik? Aki nem akarja becsapni magát és a világot, az meri. Ismerjük John Donne szavait: „ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el... minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” Így lehet filozofálni, de nem lehet újságot szerkeszteni. Ha egy szerkesztő hallja a lélekharangot, megnézi, ki(k)ért szól, és annak alapján dönti el, mennyi helyet szán rá. Hegyfoknak többet, göröngynek kevesebbet.

 

Mindenki úgy van vele, hogy minél közelebb esnek hozzá térben, kultúrában, ismertségben egy tragédia áldozatai, minél több tartalmat, jelentést tud az ő sorsukhoz kapcsolni, annál mélyebben érinti és foglalkoztatja őt az a tragédia. Ezért önmagában senkit nem érhet vád és önvád. Ez természetes magyarázat az érdeklődéskülönbség valamekkora mértékére. De, könyörgök, mégsem akármekkorára! Ha a százvalahányszor annyi bagai ismeretlenről feleannyi szó sem esnék, mint a párizsi áldozatokról – ki akadhatna fenn ezen? De hogy századannyi sem!

Az elmúlt évtizedekben, hogy tovább ne menjünk, legalább egy tucat afrikai országban mészároltak le iszonyatos kegyetlenséggel tíz- és százezreket, Kongóban például milliókat. Mindez iránt az érdeklődés egészen minimális mértéke (persze nem csak) nálunk riasztó. Az a meg nem fogalmazott, nem tudatosított, de mégis létező képzet van mögötte, hogy azok a fekete emberek ott a távolban mégsem annyira emberek, mint mi vagyunk.

Mert hát az iszonyatos tények elhárításával mégsem fér össze az a tudat, hogy ami fáj – a seb, a kín, az égés, a csonkolás, otthonunk és szeretteink pusztulása –, azoknak a távoliaknak ugyanúgy fáj. És amilyen kényelmes a közöny, olyan kényelmetlen, ha megtörik. Mert akkor nem lehet többé ugyanazzal az érzéketlenséggel tekinteni azokra, akik a távoli poklokból menekülnek a közelünkbe.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.