Az államcsőd és az igazság pillanatai

Szombaton eljön az igazság egyik pillanata. Általában e pillanatból csak egy van, de hát rendkívüli időket élünk, amikor az igazság több részletben mutatja meg magát.

E jeles napon végre megtudjuk, hány és milyen méretű csontvázat rejtegettek az előző évek kormányai a minisztériumi szekrényekben, fiókokban, esetleg falba mélyedő titkos rekeszekben. Illetve megtudjuk azt, hogy a Varga-bizottság – amely szombaton teszi le az asztalra a jelentését a költségvetés állapotáról – mit gondol csontváznak.

Nem lenne meglepetés, ha a bemutatandó anatómiai segédeszközök valahonnan ismerősek lennének. Olyanok, amelyeket már az előző kormány is bemutatott.

A Varga-bizottságnak valójában augusztusra kellene végezni a munkával. Orbán Viktor először addig adott határidőt. Az idők azonban változnak, muszáj korábban előrukkolni valamivel. Nem lehet őszig várni a törvényjavaslatokkal, annál forróbb most a talaj Európa lába alatt. Hát legalább a tartalomjegyzéket közzéteszik.

Utána 72 órán belül a Fidesz-kormány előáll akciótervével. Kedd táján tehát eljöhet az igazság másik pillanata. Megtudjuk végre, hogyan is képzeli az „államcsőd közeli helyzet” kezelését az Orbán-kormány. Így is lesz adócsökkentés július elsejétől, ahogy hetek, hónapok, évek óta ígérik? Ha csak a kulcsokhoz nyúlnak, akkor megoldható akár júliusra is. Ha már eljárási szabályokat is változtatnak, akkor nem, ahhoz kevés a hátralévő 25 nap. Ha a csökkentéssel párhuzamosan némi adóemelés is szerepel a tervekben, akkor pláne nem elég az idő.

Én nagyon várom már a keddet. Mindegy hogyan, de legyen végre valahogy. Persze nem mindegy, milyen áron, de legyen végre világos, mit tesz, egyáltalán, mit mer megtenni az új kormány. Akkor lesz mihez kötni a fideszes politikusok, kormánytagok olykor elképesztő nyilatkozatait. Tudjuk mihez mérni Kósa Lajos kijelentését a „gazdasági alkotmányossági szabályok” felfüggesztéséről.

Derüljön ki az is, hogy a Fidesz alelnökének beszéde az adócsökkentésről való lemondásról szólt-e, vagy épp ellenkezőleg, arról, hogy Orbánék akár az EU-val is szembe menve is elkötelezik magukat e tervük mellett. Azon a szép napon végre nem kell dekóderre kapcsolni a kormánypárt prominenseinek beszédét. És nem kell percenként a monitort lesni, éppen merre zuhan, bukdácsol a tőzsdeindex vagy a forint.

Illetve ördög tudja, hogy fogadják a piacok az akciótervet, de mégis lesz bizonyosságunk. Márpedig ha látjuk, merre fordítja az ország szekerét a Fidesz, akkor arról is lehet vitázni, érdemes-e korrigálni az irányon. Addig azonban még hármat kell aludni. Ez a három éjszaka nem lesz nyugodt. Lesznek, akiknek különösen nem. Hallani, hogy a jelentés szombati nyilvánosságra hozatala után, vasárnap már büntetőfeljelentéseket készül tenni a kormány. Hogy milyen ügyekben, arról egyelőre nem tudni, de gyanítható, hogy a hétvégén többeknek kínos pillanataik lesznek, még ha nem is feltétlenül az igazság közelgő pillanatának jegyében

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.