galéria megtekintése

Az újraelosztásról

4 komment

Németh György

Révész Sándor ([F]osztóképző, ja­nuár 9.) azt írja, hogy az új lakástámogatási rendszer leginkább azokat támogatja, akiknek a lakáshoz jutáshoz amúgy is van elég pénzük, az állam azoknak ad, akik e nélkül is a legtöbbet fogyasztanak, s ez a rezsicsökkentésre, ártámogatásokra és a gyermekek után járó adókedvezményre is igaz. Az állam növekvően antiegalitárius, egyre perverzebb újraelosztást folytat: növeli az egyenlőtlenséget, a társadalmi rétegek közötti távolságot, holott ennek éppen az ellenkezője volna a feladata.

Szakpolitikai viták akkor lehetségesek, ha képesek vagyunk élesen elválasztani egymástól a szakmai és a politikai kérdéseket – politikán itt és most értékválasztást értve. Az politikai kérdés, hogy az újraelosztás céljának kizárólagosan a szegénység csökkentését tartjuk-e vagy mellette mást is. Révész szerint csak azt tarthatjuk, szerintem meg nem. Politikai kérdés az is, hogy valaki az alanyi jogosultság kizárólagosságát hirdeti meg, mint Révész, vagy úgy gondolja, hogy a segítésnek feltételei is szabhatók, például az, hogy a segítésre szoruló igyekezzék segíteni önmagán, ahogy magam is gondolom. Vele szemben magam érdemesnek tartom közpénzből is fenntartani színtársulatokat, zenekarokat stb., hogy azok szívet-lelket gyönyörködtető produkcióit az is élvezhesse, aki a piaci árat nem tudná vagy azt már nem akarná érte adni – még azon az áron is, aki tudná és akarná is érte adni, az kevesebbet fizet érte.

Az viszont szakmai kérdés, hogy mi is az újraelosztás. Ha az ország népesedési helyzetét aggasztónak, ezért a magasabb születésszámot kívánatosnak tartjuk, akkor a szülőknek a gyermekük felnevelése érdeké­ben tett anyagi erőfeszítéseit, legalábbis részlegesen, költségnek ismerjük el, s kivonjuk az adózás alól. A családi kedvezmény közgazdasági tartalmát tekintve (részleges) költségleírás. Ez azt hivatott biztosítani, hogy az azonos jövedelmű, gyermeket nevelők és nem nevelők (vagy kevesebb gyermeket nevelők) életszínvonala között ne legyen akkora különbség. Szó nincs tehát perverz újraelosztásról. Az persze védhető álláspont, hogy az államnak nem feladata aggódni az alacsony születés­szám miatt, nem feladata észrevennie, hogy az milyen jövőbeli társadalmi-gazdasági problémák okozója lesz és nem feladata elkerülésükre lépéseket tenni. Mert a gyermek is éppoly magánjószág, mint egy lakás, egy ­autó, egy értékes festmény vagy ékszer, külföldi nyaralás stb., így ha az utóbbiak nem minősülnek költségnek, az előbbi miért minősülne annak? De akkor ezt az emberek szemébe nézve ki kell mondani! S azt is, hogy nem csupán a családi kedvezményt ellenzi, hanem a hozzá hasonló többit is (lakás-takarékpénztári, pénztári, nyesz, tbsz). Azok logikája hasonló: az kap, akinek van. Mert a lakáshoz jutás és a felújított lakás, az időskor, ha szerényen is megnövelt anyagi biztonsága, a takarékoskodás valamiképp közjószág. E kedvezmények ellen azonban egyetlen felzúdulást sem volt szerencsém olvasni a nevezett személyek tollából, sőt a Népszabadságban és a Nol.hu-n sem.

 

A kormány bírálható azon értékválasztások miatt, melyre egyes szakpolitikáit alapozza. Bírálható azért, mert bár értékválasztása helyes, a választott szakpolitikai eszköztárral a cél nem vagy csak túl drágán érhető el. Bírálható azért, mert nem folytat vagy nem kellő elszántsággal és anyagi források rendelkezésre bocsátásával folytat olyan szakpolitikákat, melyekre a bírálók szerint igencsak szükség lenne. A kormány szakpolitikáin bőven található politikai és szakmai fogás. De a szakpolitikákat egymás ellen fordítani és tudáshiá­nyosok öntudatával a nem szeretem szakpolitikákat az állampolgári szuverenitásra való alkalmatlansággal, jogokra érdemtelenséggel, alsóbbrendűséggel, úri kedvből elemi létfeltételektől megfosztással denunciálni nem illenék. Már ha valódi szakpolitikai vitákat akarunk. De akar itt valaki? Lehetségesek-e azok egyáltalán?

A szerző közgazdász

*

Soha sehol nem írtam, hogy az állami újraelosztás kizárólagos célja a szegénység csökkentése lenne, hogy az alanyi jogosultságnak kizárólagosnak kellene lennie, hogy a művészetet nem kell támogatni, s hogy az államnak nem feladata aggódni az alacsony születésszám miatt. Ezeket a nekem tulajdonított véleményeket Németh találta ki, mert a valóságos állításaimmal nem óhajt szembenézni. Azzal, hogy a kormány tudatosan és hatalmas mértékben növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, nem objektív és normatív, hanem önkényes, megalázó és kiszolgáltatottságban tartó feltételekhez köti az elemi létfeltételek biztosítását, és azoknak a gyerekvállalását támogatja hatalmas összegekkel, akik amúgy is előnyös társadalmi helyzetet örökölnek, a szegény családok gyermekei számára pedig perverz újraelosztással, a hozott hátrányokat tovább súlyosbító, a szegregációt pártoló oktatáspolitikával igyekeznek lehetetlenné tenni, hogy kitörjenek a szegénységből.

Révész Sándor

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.