A biedermeier stílus az 1815 utáni konzervatív restauráció során bontakozott ki Közép-Európában a feltörekvő polgárság körében. A biedermeier középpontjában a depolitizált családi idill, a privát térbe való visszahúzódás állt. Ebben az időszakban alakult ki a most ismert nappali, a gyermekdivat és a karácsony ünneplése fenyőfával, gyerekjátékokkal. A kortárs német sajtóban az ezredforduló után jellemezték a konzervatív értékek erősödését új biedermeierként. Ám ennek ma is van aktualitása, mert itt az új biedermeier. Ennek polgárai az egyénileg kialakított digitális nappalikba húzódnak vissza, ahonnan aztán az individuális ízlések és morális parancsok alapján ítélik meg a politikai történéseket. Az új biedermeier nem teljesen depolitizált, mint XIX. századi elődje, de a politikai viták és megállapítások mögött nem létezik tényleges társadalmi tudás és reflexió.
A 2015-ös év végének két legnagyobb felháborodást kiváltó politikai történése jól szemlélteti ezt a jelenséget. Kövér László és Ákos mondatai a női önmegvalósításról az egyébként jogos felháborodás lavináját indították el. Az ilyen ügyek alkalmasak az egyéni tanúságtételre, a morális alapállás kinyilvánítására, megerősítésére. Ezek a botrányok politikaiak abban az értelemben, hogy a felháborodók politikai jelentőséget tulajdonítanak a kijelentéseknek. A feminista mozgalom megjelenésével a korábban privátnak tartott viszonyok is közügyekké váltak. Ennek a folyamatnak az eredményeként lehetett elkezdeni beszélni családon belüli erőszakról, a nőket érő diszkriminációról és a szerelmek egyenlőségéről. Kövér László és Ákos kijelentéseinek sem a nők tényleges szerepéről alkotott elképzelések, illetve annak kikényszerítése a lényege, hanem az, hogy közüggyé tehető-e a magánélet.
Problémát jelent azonban, hogy miközben korábban a privát szférához sorolt viszonyok is politikai jelentőségre tesznek szert, egyre kevésbé esik szó a politika szociológiai alapjairól. Jóformán nem ismerjük a társadalmat, alig van publikus közvélemény-kutatási adatsor. Nem csak az ellenzéki pártoknak, de a tudományos műhelyeknek is csak elvétve vannak forrásai a reprezentatív, empirikus adatfelvételre. Természetesen léteznek társadalomtudományi kutatások, vannak tudományos folyóiratok, de ez a típusú tudás nem alakítja a politikáról alkotott meggyőződéseket. A gazdag magyar szociográfiai hagyománynak megfelelően megismerhetőek esszék, leíró művek, filmek alapján a társadalom egyes mélyrétegei. De ez a tradíció sosem a középosztályt kívánta „felfedezni", hanem előbb a népi baloldal küldetéstudatának megfelelően a marginalizált paraszti életformákat, majd az emberi jogi liberalizmus érzékenységéből következően a városi osztályon aluliakat.
