Az önvizsgálat pillanata

Ez még az önki választások előtt volt, beszéltük is esténként a lakótársam vicéjének a tamagocsijával, hogy na, szépen belenyúlhatott a tulaj valami helyi gépzsírba. Hát nem is az, hogy mondjuk polgármester akar lenni Újzsélandban, vagy képviselő, vagy főtanácsos, vagy gyermekélelmezési szakbizalmi – bár ez mondjuk már épp elég okot szolgáltatna arra, hogy meg legyen jól fingatva, a büdös fánkosa!, hiszen a nemzetstratégiailag kiemelten fontos ágazatok kerületi vezető pozíciójára tör.

Kár legyintgetni, az engedékenység hiba volna: ma még csak Újlipót und Angyalföld, de holnap már a Wekerle, holnapután Dél-Pest, ott táncol majd a fánkzsírszagban egész Erzsébet; nem telik el egy hét, már fánkkal vetik be a komplett Kopaszi-gátat, távlati célként pedig még akár a Sándor-palota csokival és cukormázzal történő bevonása sem elképzelhetetlen – ez járhatott a sorozatos inspekciót elrendelő hivatalnok fejében.

Hanem inkább az is lehet, vetette föl a lakótársam metreszének személyi edzője, hogy ez a fánkos vitte az egyesült (vagy nem) ellenzék (vagy nem) vonatkozó brainstormingos ötletbörzéjének a találkozónak álcázott meet upjára a pezsgőkrémes és/vagy maceszos (-szes) fánkot, merugye, egészen pontosan tudható, hogy kik és miért állnak a háttérben.

Akárhogy is, azon kaptuk magunkat a lakótársam szemfelszedőjének a külügyi szóvivőjével, hogy elkezdtük sajnálni a derék fánkos embert, amiért ilyen vegzatúrának van kitéve nap nap után, hogy már a gyerekeknek meg a nyugdíjasoknak is a komplett könyvelési dokumentációval köszön. Így aztán cseppet sem titkolt kárörömmel néztük, ahogy az adóhatóság morózus elnökét elkapják a tévések a reptéren, és mi tagadás, ellenszenvünk a sátán ellen csak tovább nőtt a nyilvánosság jogosnak vélt kérdéseire adott motyogás nyomán. A korrupció, a milliárdos áfacsalás, az fasza, a szegény fánkos embert meg halálba kell szopatni, mi? Meg még internetadó?

Ültünk tehát a nagy liberális gyűlöletünkben a tévé meg a napilap előtt a lakótársam könyvelőjének a nászurával, és akkor egyszer csak eljött az önvizsgálat pillanata. Hiszen nemcsak az derült ki, hogy a netadó ellen tüntető tömeg nem a nép, hanem a népnek csak egy része, méghozzá az a része „amelyik kizárólag a saját telefonjával azonos” – az is milyen nép már, hát nem? –, meg hogy az időközben hazatért és végre megszólaló NAV-elnök szerint mindannyian aljas Amerikákkal vagyunk körbevéve, de ő a távolból megvédi munkatársait.

De azt is felidéztük újra, hogy 545 az tényleg nevetséges órabér, az pedig végképp és valóban tűrhetetlen, hogy a nap végén megmaradó X tucat fánkot nemhogy a környék csövesei, de még a dolgozók se vihetik haza, mert abból újra fánk lesz másnap, esetleg szemét. Ilyenformán tényleg igaza van Bayer Zsoltnak, hogy „ami ma hazánkban folyik, az vérlázító és elviselhetetlen”. Vesszen a csokival töltött extraprofit! A mindent megtehetekdölyf! A zsírgőzös tésztagőg! Újabb vizsgálatokat! Továbbá dögöljön meg Amerika, lehetőleg máma még!

Még jó, hogy újra lesz békemenet.