Ha ugyanis az országban egyetlen hírügynökség van, az pedig a kormány akaratát közvetíti, akkor a mind szegényebb, mind szűkösebb anyagi korlátok között vergődő többi orgánum ki van szolgáltatva az ingyenes állami hírforrásnak.
Mindent tudtunk és tudunk tehát hosszú ideje, de amit a Magyar Távirati Iroda – pontosabban a mögötte álló Orbán-kormány – most művelt, az minden eddigin túltesz.
|
| Kocsis Zoltán / Népszabadság/archív |
Az MTI nevű csontvázban reinkarnálódott az egypártrendszer. 2014. július 20-án, szombatról vasárnapra virradó éjjel Budapest központjában, hatalmas rendőri készültség mellett a Szabadság téren úgy lehetett felállítani egy fél év óta a viták és a hírek középpontjában álló német megszállási emlékművet, hogy ezt a döntő fejleményt a Magyar Távirati Iroda nem közölte.
Órákkal később az MTI-nek mindössze arra futotta, hogy a tiltakozó ellenzéki pártok nyilatkozatai mögé csempészte az alaphírt, az emlékmű sunyi felállítását. Mintha csak az ő ócska kis pártérdekeik miatt lenne egyáltalán hír az emlékmű ügyéből, amely egyébként közfigyelemre csakis akkor lesz érdemes, ha a Miniszterelnök Úr Őfőméltósága felavatja.
Az MTI döbbenetes mulasztása természetesen nem szakmai hiba, hanem a gyávaság, a szolgalelkűség olyan fokú megnyilvánulása, amire elfogytak a szavaink.
Mert ez sokkal, de sokkal rosszabb, mint a pártállami sajtó hasonló gyakorlata volt, hiszen akkor a párt kiadta az utasítást, hogy miből nem szabad hírt csinálni, és nem volt senkinek apelláta meg alternatíva. Ma valamennyi mégiscsak volna, hiszen nem tilos hírt adni a Szabadság téri helyszínről. Az Átlátszó.hu újságírói videofelvételt is készítettek a hadműveletről, a hírt bemondta a Klubrádió és közölte a Nol.hu, majd utánuk a többiek is.
A mai világban nem kell megvárni, amíg a Szabad Európáig kijut a hír, aztán pedig napokkal később fülünket rátapaszthatjuk a rövidhullámot jól-rosszul fogni képes rádiónkra, hogy Münchenből megtudjuk, mi történik itthon.
Nem, manapság az MTI viselkedése sokkal szánalmasabb, mint akkor volt, hiszen most lehetetlen eltitkolni a kínos eseményeket, és azonnal kiderül, hogy az MTI már megint hazudik.
Néhány nappal ezelőtt is ugyanezt tette egyébként, amikor „elfelejtett” beszámolni arról, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet választási megfigyelői közzétették jelentésüket az áprilisi magyarországi választásokról, és ebben lesújtó kritikát fogalmaztak meg a kormányról.
A Magyar Távirati Irodának ez valószínűleg nem tetszett, így megvárta, amíg a kormányhoz közeli jelentéktelen szerveződés, az úgynevezett Alapjogokért Központ ki nem adott egy közleményt arról, hogy az EBESZ-jelentés tulajdonképpen megdicséri a kormányt, amikor meg nem, akkor téved. Ne essék félreértés, ez a tájékoztatási gyakorlat a szovjet világ gyakorlata, KGB-irányítás alatt. Hogy most Budapesten formálisan ki irányít, valamilyen titkos vagy nem titkos, netán szimpla pártszolgálat, voltaképpen mindegy. Fidesz-tábornokok és Fidesz-ezredesek ülnek valahol, és listázzák a híreket.
Ez mehet, ez nem mehet, amaz pedig csak akkor mehet, ha…
Emiatt aztán még azt is felesleges megjegyezni (de azért megjegyezzük a nevüket!), hogy kik vezetik ezt a felmosórongynak használt intézményt, kiknek adják ki az utasításokat és kik hajtják végre azokat diadalmasan bólogatva vagy elfojtott szégyenkezéssel. Mindegy. Csak az a lényeg, hogy 2014-ben, az Európai Unió egyik tagállamában ezt meg lehet tenni.
Az MTI híre nem hír, hanem gyalázatos kormánypropaganda, akkor is, ha írnak valamiről, és akkor is, ha nem.
Meg lehet tenni 24 évvel a rendszerváltás után, mert régi és egészen új újságíró-generációk alázatosan vagy megalázva képesek újra eljátszani a hetvenes-nyolcvanas évekbeli szerepet. Nemcsak azért, mert újságíróként továbbra is csak parancsuralmi mechanizmusban tudnak élni, létezni, hanem mert nyilvánvalóan meg is vannak félemlítve. Akkor van állás, fizetés, előremenetel a ranglétrán, ha feltétel nélkül kiszolgálsz bennünket. Értve vagyunk?
Ezért aztán már az sem számít, hogy a Szabadság téri emlékmű nemcsak a magyar belpolitika egyik központi kérdésévé vált, hanem olyan nemzetközi jelentőségű hírré is, amely azért került a világlapokba (meg persze a nyugati kormányok elé), mert az Orbán-kormány történelemátírási kísérlete világpolitikai jelentőségű.
A náci Németország egykori szövetséges országa megpróbálja kivonni magát minden felelősség alól, és a Szabadság téren, a két egymással szembenéző emlékművel megmutatja mindenkinek, hogy mi először a németek áldozatai voltunk, aztán meg a szovjetekéi. Egy tiszta ország, amelyet mások vittek rossz utakra.
Nem kell különösebb képzelőerő ahhoz, hogy ez sem Németországnak, sem Oroszországnak, sem az egykori Szovjetunió szövetségeseinek nem fog tetszeni, hiszen már eddig is (diplomatikusan) kifejezték fenntartásaikat. Sem Nyugaton, sem Keleten nem akarják átírni a második világháborús történelmet, és gyanakvóan néznek arra, aki ezt mégis megpróbálja.
Ha azonban az MTI-nek nem fontos ez az országos és nemzetközi súlyú hír, akkor ebből végre le kellene vonni a következtetést: a még szabad sajtónak bojkottálnia kell az MTI-t. Az MTI nélkül is tudomást lehet szerezni arról, hogy Orbán Viktor mit mond és hol jár; az MTI nélkül is figyelni lehet Áder János kezét, hogy aláír-e vagy sem (egyébként úgyis aláír); az MTI nélkül is érdektelen, hogy Szijjártó Péter már megint elmondja, milyen hallatlan sikereket értünk el a keleti nyitás politikájával; és az MTI nélkül is be lehet számolni (ha valamiért fontos lenne) az ötszázadik Wass Albert-szobor felavatásáról (mert arról nem szoktak lemaradni).
Ha van tartás a még kitartó tévékben, rádiókban, újságokban és internetes portálokban, akkor mostantól nem vesznek át híreket az MTI-től, hanem megszerzik máshonnan. Bármelyik tudósítás végére odaírni, hogy MTI, szégyen.
Az MTI híre ugyanis nem hír, hanem gyalázatos kormánypropaganda, akkor is, ha írnak valamiről, és akkor is, ha nem. Az Orbán-kormány hatalom általi halálra ítélte a közszolgálati médiát és benne az MTI-t, ráadásul az MTI önmagát lógatta fel a kormány által állított akasztófára. Ne nyugodjék békében!
