galéria megtekintése

Lázár János és az istenek türelme

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 05. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Az is Lázár János volt, aki – még Rapcsák András sofőrjeként, vagy táskahordozójaként – a hódmezővásárhelyi Fidesz- (vagy KDNP-?) iroda kapujában kézfogással fogadta a sajtótájékoztatóra érkező újságírókat. Mindenkit ismert, mindenkihez volt valami neki szóló szava.

Az is Lázár János volt, aki miután Rapcsák meghalt, friss polgármesterként kitessékelte Makovecz Imrét a drága tornyos uszodatervével együtt, amit még Rapcsák rendelt meg tőle, pedig tisztában volt vele, hogy a mérges építész azonnal feljelenti Orbánnál. És az is Lázár János volt, aki kíméletlenül leszámolt Rapcsák tanácsadóival, elvette kiváltságaikat, és kiutálta őket a környezetéből.

Lázár volt, aki a végtelenségig tagadta, hogy Áder János nem a bronz József Attila-szobrot avatta fel a Bethlen gimnázium előtt, hanem egy olyan alkotást, amelynek lekonyult a keresztbe vetett lába – mert az el nem készült szobor helyére viaszfigurát állítottak, és biztonsági őrökkel őriztették, nehogy valaki közel menjen hozzá, és megkapargassa. Fáradhatatlan bosszúvággyal évekig pereskedett a művészettörténésszel, aki kifecsegte, hogy Lázár és a felesége hosszan töprengett, mielőtt eldöntötték: inkább felavatják a viaszbábot, mint hogy arcot veszítsenek.

 
Lázár János június 6-val már miniszteri rangba lép
Lázár János június 6-val már miniszteri rangba lép
Teknős Miklós / Népszabadság

Túlélt számos karaktergyilkossági kísérletet. Volt, hogy ellenségei arról rendeltek közvélemény-kutatást Hódmezővásárhelyen: A megkérdezettek elképzelhetőnek tartják-e, hogy a polgármester veri a feleségét? Aztán a kontextusából kiragadott részlet vált nevezetessé: „akinek nincs semmije, az annyit is ér” – mondás.

Szállóige lett belőle, mert olyan könnyű elhinni, hogy Lázár tényleg így gondolja. De nem ártott neki, mint ahogy a legmagasabb költségtérítés kiderülése, a közpénzen használt luxus Audi, a lézerblokkoló sem. Orbán azt üzente: harcolj! Ő pedig harcolt; mindig kimagyarázta magát.

Tizenkét év alatt az ország második legnagyobb hatalmú emberévé emelkedett, és ma úgy tűnik: több van előtte, mint mögötte. Nehéz lehet ezt feldolgozni. Az édesanyja tojást árul a vásárhelyi piacon – ellentétben áll-e ezzel, hogy a fia királyi hercegekkel vadászik sok millió forintból? A maga erejéből érte el, amit elért – egy olyan országban, ahol közben milliók szegényedtek el. Nagyon tud harcolni – de jobb, ha nem kell. Vásárhelyen már nem maradt kivel harcolnia. Az országban van még kötekedő média, független civil szervezeteket támogató Norvég Alap, nagy reklámbevételeket halmozó kereskedelmi tévé – de mindennap kevesebb.

Árulkodó, hogy Lázár néha megijed. Leadta a szolgálati luxus Audit, vett egyet a saját pénzén. Nagy hirtelen kifizette a szállodaszámlát, mintha nem is lenne igaz, hogy közügyekben fáradozott. Mint aki titkon fél, hogy egyszer elhagyja a szerencséje.

Mégsem hátrál, hiszen számtalanszor rálépett az isteneknek kiterített szőnyegre – és nem történt semmi. Az istenek alszanak, vagy nincsenek is.

De lehet, hogy csak türelmesek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.