Hullanak ezek a srácok.
Meglepő, hogy ezek kábé egy korosztály mind: Bowie 1947-es volt, Lemmy 45-ös, Paul McCartney 42-es, Mick Jagger 43-as (Hendrix 42-es), Iggy Pop 47-es, Ozzy Osbourne 48-as, Jimmy Page 44-es.
Maradjunk a két halottnál. Azonkívül, hogy én öltem meg mindkettőjüket, kevés dolog köti össze Ian Fraiser Kilmistert és David Robert Jonest. Ja, illetve persze: mindketten művésznevet viseltek. Meg angolok voltak. Rendkívüli mértékben angolok. Angolabbak az angolnál. Meg még azt is elő lehetne ráncigálni, hogy mindketten szerették a náci cuccokat. És hogy Little Richard volt az első kedvencük. (Jut eszembe: Little Richard még él! Ahogy Jerry Lee Lewis és Chuck Berry is.)
De egyébként nehezen lehetne két ellentétesebb figurát találni a rock and rollban. Lemmy az overallos (blue collar) rock and roll és a munkásosztály hőse, Bowie kifinomult művész. Lemmy a négyakkordos, a százasszög-egyszerű, Bowie-ért meg még komolyzenészek is odáig voltak, Philip Glass szimfóniát komponált az 1977-es Heroes album alapján.
Mindketten felismerték, hogy az ember legnagyobb ellensége az idő. Mindketten kivételesen sikeresen harcoltak ellene. Lemmy a maga ösztönös, brutális módján próbálta megállítani, izomból, Bowie pedig inkább trükközött, túl akart járni az eszén.
Lemmy 1976-ban összetörte az órát. Kész, megállította az időt. Onnantól kezdve ugyanúgy nézett ki, ugyanazokban a ruhákban járt, ugyanazokat az italokat itta, ugyanazt a zenét játszotta. És működött.
Bowie folyton átalakult, változtatta a haját, ruháit, alakját, nemét, korát. Húszévesen negyvennek nézett ki, de volt, hogy tizenötnek, hatvanévesen harmincnak, negyvenesen hol húsznak, hol hatvannak, hol fiú volt, hol lány, hol ufó, hol kísértet. Játszott az idővel, hülyét csinált belőle. Úgy nézett ki, mintha uralkodna felette.
Most úgy tűnhet, mint ha a megállított, illetve megtévesztett, meghülyített idő hirtelen revánsot vett volna. Pedig nem. Veszített, ha nem is simán.
(Én meg legföljebb nem hallgatok most Sabbathot, Zeppelint, Iggy Popot meg ilyesmit. Jerry Lee Lewist például nyomatom hetek óta, és semmi baja az öregnek.)
