Sándor napján megszakad a tél,
József napján megszűnik a szél,
zsákban Benedek
hoz majd meleget,
nincs több fázás, boldog, aki él.
(Weöres Sándor: Tavaszköszöntő; ad notam: Immortal: Call of the Wintermoon)
Teljesen nyilvánvaló, hogy kinek áll érdekében itt a permanens migránsválság közepette gumicsontként bedobni még ezt az indokolhatatlan tavaszt is a maga langymeleg gendertematikájával.
Arthur Finkelstein, a gyűlölet karmestere, ez a XXI. századi Ron Werber különösen aljas crescendót vezényelt mamelukorkesztárjának: arra kell már kora reggel bejönni, hogy sehol egy évszaknak megfelelő, ám annál homályosabb köd, a köcsög madarak meg csak üvöltenek, üvöltenek, mint a fába szorult féreg. Nyitnikék, mi? Az anyád, az a riherongy piroslábú cankó!
Zsibong itt nekem ez az idióta természet, mint valami beviagrázott hangyaboly (meg persze a hangyagirls), zsezseg, hemzseg, zsizsik. Mintha merő egy Durex síkosító lenne erdő-mező-négyes-hatos. A Mecsekalján – szubmediterrán mikroklíma! – nyílik a Prostamol Uno. Attól kell tartani, de tényleg, hogy valamelyik bokor mögül egy szál alsónadrágban előugrik dr. Staudt Gábor, és egy fésűre illesztett zsírpapírral eljátssza az Örömódát a süket, öreg Kékfrankos Schillertől.
Mi szükség van erre?
Nem lehetne, hogy csöndben aggódjunk a rekordmélyre süllyedő kőolaj Brentje miatt? A világra leselkedő Zika-parán? A vészjósló világszerti fejleményeken? A megannyi gyilkos szörnységen és álnokságon? Hogy újabb áldozata van? Ismét lesújtott? A demokratikus berendezkedést érő kihívásokról nem beszélve, különös tekintettel a fékek és ellensúlyok kutyavacsorájává történő válásának történésére.
Hát nem látják, szegény pedagógusok, hogy vergődnek a liberálisok hálójában?!
