galéria megtekintése

Az emberi szellem megtagadása

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 28. számában
jelent meg.

Ferge Zsuzsa

Októberben került a kormány honlapjára egy új felsőoktatási stratégia (illetve inkább csak vázlatos koncepció) szövege, „Fokozatváltás a felsőoktatásban” címmel. Mostanra ismertté vált a Magyar Rektori Konferencia álláspontja is, mely jelentős részben megerősíti, amit még annak megszületése előtt megfogalmaztam, s annak ismeretében újrafogalmaztam.

Az új Stratégia lényege a (fizikai) munkaalapú társadalomra való felkészülés államosítással és centralizálással. Ez visszalépés a még a 2013 őszén formálisan elfogadott felsőoktatási stratégához képest is. Azt a Nemzeti Kerekasztal 10:1 arányban elfogadta. Az ellenszavazatot Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke adta le, aki közvetlenebb munkaerő-piaci és gazdasági kapcsolatokat, több természettudományos és mérnökképzést, kötöttebb keretszámokat igényelt. Az új anyag pontról pontra minden kamarai igényt maximálisan teljesít és túlteljesít. A végeredmény ennek megfelelően egyoldalú és zavaros.

– Elnézést a zavarásért, professzor úr, de kiderült, hogy ősszel nem a felsőoktatási, hanem a bölcsődei irányelveket és elvárásokat kaptuk meg, és most érkezett a minisztériumból a korrigált változat! MARABU RAJZA
Marabu rajza

 

Zavaros, hogy mekkora felsőoktatásra van szükség. Ez persze mindig helytől, időtől, körülményektől függ. De az azért biztos, hogy a tudástársadalom növekvő és magas szintű tudást, ezért több és jobb felsőoktatást is igényel. Ezt a dokumentum szavakban meg is ígéri. A részletekből azonban mennyiségi és minőségi romlásra lehet következtetni. Az állam az eddigi súlyos elvonásokat az új, „üzleti” modell szellemében folytatja. A hallgatói létszámot pedig egyes olvasatok (így a rektori állásfoglalás) szerint növeli, szerintem csökkenti. Célként semmit, számot sem mond, de több helyen mellékmondatban utal a kisebb hallgatói létszámra. Megtévesztő lehet, hogy büszkén emlegeti a diplomások arányának növekedését a 30–34 éves korosztályokban, ami európai vállalásainknak megfelelően, 2023-ig növekszik. De azt elfelejti hozzátenni, hogy a növekedés azoknak a diplomaszerzéséből adódik, akik még a 2008–2013 közötti boldogabb időkben jutottak be a felsőoktatásba. Az új korlátozások mellett 2023 után csökkenés várható. A mai 15 százaléknyi különbség a diplomások arányában Európa és mi közöttünk (Magyarország: 31, EU: 46 százalék) az új javaslatok révén biztosan tovább nőne. És ezzel együtt a minőségnek is romlania kell.

A sorvadás ugyanis a középfokon kezdődik. 50 százalékra vagy az alá csökkenhet az érettségizők ma 70 százalék fölötti aránya. Ezen belül a szakközépiskolában érettségizők aránya emelkedhet. Ők azonban – ellen- tétben az érettségiket egyenjogúsító Klebelsberg Kuno szellemével – csak a szakirányuknak megfelelő felsőoktatásba jogosultak belépni.

Az OECD a felsőoktatásban két alaptípust különböztet meg. Az A típusú képzés magas elméleti igényű szakmákhoz vezet (pl. orvoslás vagy nyelvtudomány), és utat nyit további fokozatokhoz, kutatáshoz. A B típusú képzés specializáltabb, inkább a munkaerőpiac azonnali igényeinek kielégítésére készít fel. Ma mindenütt, Magyarországon is az első típusba jár a hallgatók háromnegyede.

A javaslat szerint azonban nálunk ezután a szakközépiskolai érettségivel szinte csak a B típusba lehet belépni. Így a tudástársadalom szempontjából korszerűbb képzés csak a gimnáziumban végzettekből válogathat. Ők a társadalmilag jobb helyzetűekből kerülnek ki, arányuk pedig egy-egy korosztályon belül 25–30 százalékra csökkenhet. Ezzel a minőségi képzés bázisa szűkül, a dokumentumban nagy hévvel támogatni kívánt társadalmi mobilitás pedig lefagy.

Kérdés az is, hogy mennyire kell a felsőoktatásnak specializáltnak lennie? Az új koncepció szerint nagyon. „A jövőben minden egyetemnek és főiskolának a saját, jól megkülönböztethető, kiemelt képzési területére szükséges fókuszálnia”. Ez a szakmai (pl. üzemmérnöki) főiskoláknál, melyeket mostantól az „alkalmazott tudományok egyetemének” fognak hívni, valamennyire rendben is van. Az egyetemeknél azonban értelmetlen, és a következménye tragikus. Annál is inkább, mert ahogy minden eddigi kritika kiemelte, a forráskoncentrálásból fejlesztendő kiemelt képzési területek közül (orvos-, műszaki, gazdasági, agrárképzés) a pedagógusképzés kivételével a társadalom- és bölcsésztudományok hiányoznak. A dokumentum alapján nem igényel különös figyelmet olyasmi, mint a jog, a politika, a nyelv, az irodalom vagy a szociális szakmák.

Vagyis a jövő magyar felsőoktatása nem tekinti kulcskérdésnek az embert, a társadalmat, a kultúrát. A felsőoktatás felkent szakértői, noha megatrendekről beszélnek, nem vettek észre olyan, már ma kibontakozó tendenciákat, mint a növekvő nemzetközi feszültségek; a létbizonytalanság, a szegénység növekedése; a migráció, az idegengyűlölet, a rasszizmus, a „gender”-viszonyok előtérbe kerülése; az egyén leoldódása kisebb és nagyobb közösségekről ennek minden problémájával együtt. Azt a ma már sokszorosan bizonyított, Piketty nevezetes könyve (Capital in the Twenty-First Century) óta evidenciaként kezelt tényt sem veszik tudomásul, hogy az egyenlőtlenségek növekedése a lokális és globális létet, a gazdasági növekedést, a társadalmi együttélést és a politikai demokráciát veszélyezteti. A fenti folyamatok, ha kezeletlenül maradnak, a globális káosz és összeomlás felé vezetnek. A „kezelés” pedig, ha egyáltalán lehetséges, sok egyéb mellett a humán- és társadalomtudományok, a szociális szakmák fejlesztését követeli. A bölcsész- és társadalomtudományok újraértékelése a „fejlett” világban évekkel ezelőtt elindult.

A tiszta profilú intézmények koncepciója legalább ennyire ellentétes a világtrendekkel. Másutt új tartalommal töltődött meg az a folyamat, amelyben az induláskor többnyire tiszta profilú intézmények a tudás és művészet sok területét átfogó, egyre inkább sokszínű egyetemek lettek. Erősödik az interdiszciplinaritás, a tudomány és a művészet kapcsolata. Ahol van szakosított főiskola (politechnikum), ott gyakori az áthallgatás. Az egyetemekre. A tudományoknak szükségük van egymásra is, a művészetekre is. A felsőoktatás sokszínűsége tette és teszi lehetővé, hogy a szakmák értsék egymást, a tudásterületek megtermékenyítsék egymást, hogy valamennyien értsék azt a világot, amiben élnek, és hogy másoknak is segítsenek ebben a megértésben.

A Stratégia az egydimenziós ember irányába visz. Az egyoldalú, túlszakosított, haszonelvű képzés az emberi szellemet tagadja meg. Max Weber nyelvén szólva jövőként a csupaszra varázstalanított világot állítják elénk. Hogy eközben mi lesz az egyetemi autonómiával? A Stratégia az egyetemi autonómia megszüntetésére törekszik, noha ennek ellenkezőjét állítja. Tény, hogy az egyetemi autonómiákat mindenütt a korábbinál jobban korlátozzák az állami célok, stratégiák, normák és az egyetemi teljesítmények nyilvános mérése. Az állami szabályok betartása elemi érdeke az egyetemnek, ha el akarja kerülni a szabálysértéssel járó szankciót. Számos felsőoktatási rendszerben például fontos állami követelmény a területileg és társadalmilag egyenlő, vagy a korábbinál egyenlőbb hozzáférés. Ha ez az igény nem teljesül, állami forrásokat csökkenthetnek. Hasonlóan jutalmazhatják vagy büntethetik a végzési idő hosszát, a lemorzsolódás változását stb.

A korábbi teljesen befelé forduló autonómiát ugyancsak korlátozza, vagy inkább jellegében megváltoztatja, hogy a felsőoktatásnak, ha talpon akar maradni, számtalan külső igényt kell ismernie és befogadnia. Ezért egyre gyakoribb, hogy a különböző egyetemi testületekbe az egyetem maga hív kültagokat, a helyi állam, gazdaság, kultúra képviselőit, esetenként pedig az állam maga is delegál egyes tagokat. Ezen túl azonban az egyetemi autonómia „védett vad”.

A tudományos és gazdasági kompetenciák szétválasztása is elég általános. Rengeteg különböző megoldás van. Ám ez sehol nem jelenti azt, hogy a gazdasági döntéseket teljesen a fenntartó állam és külső, a tudományt magát alig képviselő érdekeltségi körök vennék kézbe. Nálunk a kancellár és a kancellária tagjainak állami kinevezése eleve a bizalmatlanságra épül, arra, hogy – a miniszterelnöki szemléletnek megfelelően – harc van a felsőoktatási intézmény és a fenntartónak nevezett állam között. A hivatkozott nyugati egyetemeken másról van szó. A Stratégiában a magyar kancelláriátus szerepéhez hasonlóként említett „Hochschulrat”, vagy az angolszász országokban a „Board of Trustees” nem az egyetem ellenében, hanem annak egyetértésével jön létre. E testületek valóban őrködnek, de nem elsősorban a fenntartó gazdasági, hanem az egyetem általános érdekei fölött. A testület tekintélye tagjainak magas tudományos státusán alapul.

A kancellári poszt erősödése egyetemi szinten struktúraváltást hoz. Létrejön a „Magisztrátus”, a „Konzisztórium” és a „Szenátus”. A Magisztrátus a volt rektori tanács, tagjai a rektor és a választott kari képviselők. A Konzisztórium (amely kifejezés eddigi magyar jelentése a pápa parancsára összejövő bíborosi testület volt) elnöke a kancellár, résztvevői a fenntartó, vagyis a kormány által delegált gazdasági-társadalmi-politikai megbízottak. Ami nem tisztán akadémiai ügy, az mind a kancellár felelősségi körébe kerül át.

A régi szenátus tagjai az egyetem minden részlegének és szereplőjének választott képviselői voltak. Az új Szenátus a Magisztrátus és a Konzisztórium tagjaiból áll. Ez a testület lenne jogosult döntéshozatalra „az egész intézményre tartozó stratégiai és bizonyos szabályozási, valamint személyi ügyekben”. A döntések kimenete a továbbiakban tehát attól függ, hogy a Szenátusban mekkora lesz a Konzisztórium tagjainak aránya. A Stratégia azt óhajtaná, hogy a Konzisztórium legalább 50%-os szavazati súllyal rendelkezzen. Ezzel a kormányzat delegáltjai akár döntően befolyásolhatnak minden egyetemi ügyet, legyen az tudományos vagy gazdasági, taktikai vagy stratégiai, tárgyi, személyi vagy szimbolikus. Ez már valóban nem korlátozza az egyetemi autonómiát. Hanem felszámolja.

A szerző szociológus

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.