galéria megtekintése

Az elmúlt öt év

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 24. számában
jelent meg.


Pető Péter
Népszabadság

Nincs mit vitatkozni azon, hogy az ellenzék veszprémi sikere politikai teljesítmény.

Az utóbbi évtizedben lényegében narancssárga feudummá váló, tavaly húszszázalékos különbséggel elbukott körzetben nyert Kész Zoltán tíz százalékkal. Ez akkor is komoly eredmény, ha azt látjuk: a Fideszt mostanában ott törlik képen, ahol nyilvánosan megjelenik.

Ráadásul a veszprémi szavazóköri adatok egy része meghökkentő. Akadnak kistelepülések, amelyeken úgy csuklott össze a kormánypárt, mint a zeneesztétika Postás József mulatós előadásainak súlya alatt. Ha ezt kiegészítjük azzal, hogy a közvélemény-kutatások Fidesz-győzelmet vetítettek előre, akkor nehezen értelmezhető, mi történik. Nyilván lehet helyi okokat keresni az ózdi, újpesti, mezőtúri vagy veszprémi eredmény mögött, hiszen a magyar futballválogatott sem azért szokott kikapni, mert gyenge, hanem mert egyéni hibák, rossz talaj, bírói tévedések. Ám a lényeg itt is, ott is ki van írva a nagy táblára.

 

Arról sem sokat lehet vitatkozni, hogy a zakók oka az antiorbánizmus, a NER-utálat. Legalábbis mulattató azt gondolni, hogy Kész kérlelhetetlen piacpártisága miatt gyűjtött a vártnál több szavazatot Szápáron, és csökkentette kicsire a korábbi hatalmas differenciát Olaszfalun. Azaz mindinkább úgy látszik, tévedhettem, amikor azt gondoltam, a fennálló renddel szembeni tiltakozás önmagában nem lehet elég erős ahhoz, hogy az ellenzéket sikerhez segítse. Az ügyek kritikus tömege mindent megváltoztathatott.

A fokozhatatlan arrogancia és nagyképűség, az érintethetetlenség gondolata a jelek szerint még mindig garancia a vereségre. Rogán Antal otthona növekedhet percről percre a Pasa Parkban, válhat cinikus közhellyé a családi összefogás, uralkodhat a szemérmetlen korrupció; G. Fodor Gábor lehet annyira laza, hogy bemondja, a polgári Magyarország ideája sem több, mint politikai termék; de úgy látszik, a Fidesznek kár volt kizárnia azt: az igazság egyszer még villámlátogatást tesz Magyarországon.

A vizit pedig sokkal váratlanabb lehet, mint azt gondoltuk. Elvégre az ősszel az internetadó elleni, újszerűségében forradalmi tüntetés alkalmával félelmetesnek tűnő erő most épp nem látszik, miközben a választásokon rendre esélytelennek gondolt ellenzéki pártok által támogatott jelöltek hirtelen nyerni kezdtek. Jellemző, hogy novemberben Újpesten egy KGB-kiképzésen átesett szocialista diadalmaskodott. Most Veszprémben a szolidaritással legföljebb ismerkedő libertárius. Tapolcán pedig egy szakszervezeti vezető próbálkozik hamarosan. Nehéz lenne tehát azzal az állítással megküldeni az érdeklődőket, hogy eszme vagy korszakváltás, vagy jövőkép, vagy közpolitikai alternatíva áll a széria mögött. Inkább az, hogy a polgárok mindenfelé üzennek a Fidesznek: ez így nem lehet tovább.

Az elmúlt nyolc évet elhomályosítja az elmúlt öt év. Most már ez a sötétebb.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.