Amikor a nyolcvanas években az MTI-nél dolgoztam, nem volt olyan esti ügyeletem, hogy ne értesített volna a tűzoltóság: ember mászott a Szabadság-híd tetejére és be akar ugrani a Dunába. Ilyenkor kivonult a rendőrség, a mentők, s egy kopaszodó pszichológus a tűzoltóság létráján felmászva próbálta jobb belátásra bírni a delikvenst, ami másfél, uszkve négy és fél órán belül általában sikerült is neki. Én megírtam a hírt, amit aztán az MTI soha nem közölt, a szocializmusban nem másznak emberek a híd tetejére, pláne hogy leugorjanak onnét; nekem azonban mindig követnem kellett az eseményeket.
Innét tudom, hogy amikor a pszichológus vagy a metsző, dunai szél hatására az öngyilkosjelölt végre lemászott, soha egy ujjal nem bántották, sőt takarót terítettek rá, teát adtak neki, majd karon fogva segítették a mentőautóhoz, ahonnét aztán a diliházba vitték. Akkor se bántak vele brutálisan, ha előtte esetleg órákon át heccelte és gyalázta a jelen lévő összes egyenruhást.
Ez nagyon fontos, s ajánlom Bucsek Gábor fővárosi rendőrfőkapitány figyelmébe. A minapi ligeti rendőrattakban ugyanis, melynek során a ligeti fakivágás ellen tüntető aktivistákat a régi szép időket idézve bántalmazták, bizonyos Komáromy Gergelynek is nekiestek, miután az aktivista önként leereszkedett a közlekedési múzeum kéményéről, ahová tiltakozni mászott fel. A hírek szerint a földre teperték, hasba verték, hátba rugdosták, majd mentőautóba tuszkolva a Nyírő kórház pszichiátriájára vitették, mindjárt a zárt osztályra. Azért oda, magyarázta később a rendőrség igen nagy leleménnyel, mert öngyilkossági szándékai voltak. Ami igen életszerű. Mint tudvalevő, az öngyilkosságra készülő ember leginkább tüntetésekre jár végezni magával, ahol, mint a ligetben is, lehetőleg több százan láncolják magukat a fákhoz, és kormányellenes molinókat feszítenek ki a rendőrök orra elé, tudományosabban szólva a szuicid hajlam szinte ellenállás nélkül tör felszínre, és repíti a delikvenst a legközelebbi kémény tetejére, ha meghallja, hogy fákat akarnak kivágni a közelben.
