galéria megtekintése

Az ellenzék sikere

1 komment

Lázár András

„Nincs közvetlen katasztrófahelyzet”, „meg kell akadályozni egy esetleges pánikhelyzet kialakulását”, „tulajdonosi szerkezet”, „felszámolás” „felszólította”, „peres eljárás”, „bírság”, „büntető feljelentés”, „nyomozás”, „operatív program”, „állami beavatkozásra nincs mód”, „jogszabályt kell módosítani”, „a hatóságok folyamatosan monitorozzák”.

Még április 27-én a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért (sic!) felelős államtitkára használta a mellébeszélés ezen elhárító elemeit az Országgyűlés bizottságának ülésén, amikor a súlyos katasztrófával fenyegető Illatos úti méregtelepről kellett a kormányzat nevében magyarázkodnia. A Népszabadság teljesen megalapozottan írta az eseményről, hogy „bohózatba fulladt a parlamenti meghallgatás”, amelyen „a kormány képviselője csak azt ismételgette, hogy nincs katasztrófahelyzet, ezért az azonnali beavatkozás nem indokolt”.

Az államtitkár e megnyilatkozását is csak az ellenzéki képviselők, a lakosság és a még létező kormányfüggetlen média következetes és kitartó fellépése kényszerítette ki a Budapesti Vegyiművek veszélyes hulladéktárolásáról. Április 27-én az elképesztően sokféle szakterületért felelős főember még egy unalmas hivatalnoki szöveggel próbálta a kormányról lerázni a budapesti lakosokat fenyegető méregtelep ügyét, aztán...

 

Aztán kiderült, hogy a probléma nem csak környezeti, hanem politikai kockázatot is jelent, ez pedig az egyetlen lépéskényszert jelentő külső hatás a Fidesz-kormány számára. Mindössze két nappal a korábbi elhárító nyilatkozat után már arról szóltak a hírek, hogy ugyanannak az államtitkárnak a minisztériuma 1,18 milliárd forint forrásigényt terjesztett be a kormány elé az Illatos úton felhalmozott veszélyes hulladék végleges ártalmatlanítására és a szükséges feladatok elvégzésére; – tehát semmi „jogszabály-módosítás”, vagy „peres eljárás” és „felszólítás”, sem pedig az érdemi intézkedést helyettesítő „folyamatos monitorozás”. A kormányfői döntést követően már az illetékes főhatóság is egyértelműen állást mert foglalni arról, hogy „gyors és hatékony állami beavatkozásra van szükség” – ami persze a lakosság, környezetvédők és az ellenzéki pártok számára eddig is nyilvánvaló volt.

A gyors fordulat okát könnyű kitalálni: a botrány már Orbán Viktor 180 négyzetméteres dolgozószobájába is betüremkedett, aki aztán, megérezve a politikai veszélyt, rögtön lépett is. „Orbán Viktor segítő szándékát fejezte ki az Illatos úti veszélyes hulladék ügyében” – kürtölte szét az állami média, nyomatékosan hangsúlyozva, hogy a miniszterelnök „igyekszik segíteni”, sőt, még „helyszínbejárásra” is vállalkozik.

Tarlós István egy nappal korábban még pikírt, nagyképű elutasító válaszlevelet írt Szigetvári Viktornak – amiben a környezetszennyezés helyett Jósika Miklós író születésnapjára és a Napóleont legyőző Kutuzov tábornok halálára (?) emlékeztette az ellenzéki politikust –, ám amikor láthatóan megszületett a legfelsőbb döntés a mérgező anyagok elszállításáról, akkor már a Fővárosi Közgyűlés ülésén ő is rendkívüli fontosságú ügyként, napirend előtt jelentette be, hogy ő bizony azonnal a kormányhoz fordul a probléma miatt; s a nagyobb nyomaték kedvéért aztán fel is kérte az egyik helyettesét meg a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezetőit, hogy rögvest tartsanak helyszíni szemlét az Illatos úti helyszínen. Végül, mindössze három nappal az államtitkár elhárító mellébeszélését követően, a különleges teherautók már meg is kezdték a legveszélyesebb anyagok elszállítását.

E sorok írásakor a veszélyes méreg még itt van a közvetlen környezetünkben, de talán nem felesleges hangsúlyozni: abban, hogy valami – talán – elkezdődött, ez alkalommal a demokratikus ellenzék pártjai és mozgalmai, a környezetvédők és a civil mozgalmak lankadatlan aktivistái elévülhetetlen érdemeket szereztek. Az Orbán-kormány csak kőkemény politikai kényszerek és az egységes ellenzéki fellépés számukra politikai kockázatot jelentő megjelenése esetén vehető rá bármire, ami közvetlenül nem a fideszes politikai hatalom megtartását és a hozzájuk közelállók gazdagodását van hivatva szolgálni. Realitásérzék, az ország és a jövő generációk iránti felelősség a fideszbolsevik rezsim napi gyakorlatában nem ismerhető fel. Az pedig még pozitív végkifejlet mellett sem elfogadható hungarikum, hogy a Fidesz által megszállt Magyarországon csak Orbán Viktor személyes döntése alapján történhet valami érdemleges.

A legveszélyesebb hordók elszállítása megkezdődött, de a lakosságot fenyegető veszély csak akkor múlik el, ha a környezetet, akár a szükséges talajcserével is, véglegesen megtisztítják a már elfolyt mérgező anyagoktól. Semmi kétség, hogy ha végül tényleg ártalmatlanná teszik ezt az egész fővárost veszélyeztető lerakatot, akkor hatalmas kormányzati kampány fogja világgá kürtölni, hogy Orbánék ezt is „megoldották”. Ám nem vitatható, hogy a várható kormányzati sikerpropaganda ellenére valójában mindez mégis a környezetvédők, a felelős, demokratikus ellenzéki politikusok, s nem mellékesen a független, tényfeltáró sajtó érdeme lesz.

A szerző mérnök-közgazdász

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.