Legalábbis Nyugat-Európával, Amerikával, általában a fejlett világgal szemben. Akikkel érdemben versenyezhetünk, azok legfeljebb a velünk azonos szintről indulók, azaz a szintén jobb sorsra érdemes kelet-európai országok. A felzárkózás a Nyugathoz, a nyugati életszínvonal elérése egy folyamatos és igazságos piaci verseny közepette csak akkor lenne lehetséges, ha mi az erősebb versenytárssal szemben valami extra erőforrással rendelkeznénk (nyersanyag, energia, tudás – egyikből se állunk jobban, mint ők).
A verseny reménytelenségét sajnos csak fokozza, ha kormányzati intézkedésekkel azt az érzetet keltjük, hogy nem kell tenni igazán semmit, a dolgok majd javulnak enélkül is, csak kell egy jó kormány és úgy általában „akarni kell”. Ez persze rendkívül kényelmes megoldás az állampolgár számára, egyfajta kényeztetés és a nyelvvizsga megszerzéséhez nyújtott (akár több százezres) támogatás is ezt példázza. Kényeztetésre volt már korábban bőven példa ebben az országban.
A mai hatalom, annak idején még ellenzékben, lenépszavaztatta azt a kezdeményezést, hogy legyen a felsőoktatásban elviselhető mértékű tandíj, annak elismeréseként, hogy egy nyitott gazdaságban, ahol az állampolgároknak csak egy része veszi igénybe a felsőoktatást, nem elvárható, hogy ezt teljes egészében a közös kasszából fizessük. Lenépszavaztatták azt, hogy legyen jelképes mértékű orvosi vizitdíj annak éreztetésére, hogy az orvosi szolgáltatások pénzbe kerülnek, és ez a járulékfizetés által nem tudatosodik eléggé.
Történt e leszavazás annak ellenére, hogy a vizitdíjak ott maradása a háziorvosoknál a háziorvosi szolgáltatások érezhető javulását kezdte előidézni. Lenépszavaztatták azt, hogy legyen egy jelképes, 300 forintos kórházi napidíj – évi 6000 forintban maximálva –, ami segített volna ugyancsak éreztetni, hogy a kórházak szintén igen sok pénzbe kerülnek. Itt is hiába volt érezhető a kórházaknál hagyott ilyen bevételek pozitív hatása…
Persze, nehogy azt higgye valaki, hogy ezért a nép a bűnös. Ha az egyszerű átlagpolgárt megkérdezik arról, hogy akar-e valamiért fizetni, amiért nem muszáj, persze hogy azt választja, hogy nem fizet. Ezért ez a népszavazás kezdeményezőinek a felelőssége. Meggyőződésem, hogy az akkori, 2008-as népszavazás morálisan és gazdaságilag is rendkívül káros volt és törést okozott az ország fejlődésében. A kényeztetés csimborasszója a rezsicsökkentés, pontosabban a korábban annak támogatására szervezett aláírásgyűjtési akciók. Az persze öröm, ha a rezsi csökkenthető, de hogy azt az érzetet keltsük: ez azon múlik, én akarom-e, vagy sem; az igen baljós dolog….
Mindezek a történések is felelősek azért, hogy nemhogy a nyugati életszínvonalhoz nem kezdtünk felzárkózni, de még a kelet-európai országok is sorra húznak el mellettünk. A reményteli versenyhez tehát vagy extra energia, extra nyersanyagforrás vagy extra tudás kell. A nyersanyag és az energia adott, ezekből a termőföld mint nyersanyag az, ami meghaladja legalább néhány erősebb versenytársunk lehetőségeit. Viszont annak kihasználása csak modern mezőgazdasági technológiákon, azaz tudáson alapul. És ezzel eljutottunk a három paraméter közül ahhoz, amely tényleg lényegesen függ az akarattól! Viszont az akaraterőt nyilvánvalóan rombolja a kényeztetés…
A nyelvtudás megszerzéséhez nem elég extra állami támogatást nyújtani. Mondhatnánk: ki fogja ezt nekünk megfizetni? Ha az országnak elemi érdeke, hogy állampolgárai beszéljenek idegen nyelveket (elsősorban az angolt, mert nincs anyagi erőnk, kapacitásunk más nyelvet támogatni, mint a világgal való kommunikáció szempontjából a messzemenően leghasznosabbat), akkor olyan eszközöket kell keresni és találni, amelyek lehetőleg nem kerülnek pénzbe és előidézik a nyelvtudás fontosságának napi érzetét és kényszerét. És vannak ilyen eszközök. Sőt olyanok, amelyek nemhogy nem kerülnek pénzbe, de még megtakarítást is jelentenének. Alapvetően három eszközt látok.
Meg kellene szüntetni a külföldi filmek és egyéb televíziós műsorok magyarra történő szinkronizálását. Legfeljebb magyar nyelvű feliratozást, néhány éven belül pedig csak angol nyelvű feliratozást szabadna megengedni. Nincs még egy olyan elkényeztetett nép a világon, amely ekkora luxust enged meg polgárainak, hogy a szórakoztatóipari termékeket „közvetlen fogyasztásra alkalmas módon”, saját nyelvére szinkronizálva kínálja… Kétségtelen, hogy ez komoly lobbiérdekeket sértene, hiszen egyszer csak szükségtelenné válnának a szinkronszínészek. Ebben mutathatna erőt a kormány!
Kihasználva, hogy az informatikai termékek többnyire úgyis angolul születnek, meg kellene tiltani (gazdasági eszközökkel ellehetetleníteni) a különböző szoftverek magyarra fordítását. Sokatmondó, hogy az ötéves fennállását ünneplő Prezi szoftver magyar alkotói most fordították le magyarra, és ezt ünnepelni kell. Kérdem én: minek? Az egyetemeinken, különösen a nyelvtudást már felvételkor elváró mesterszakokon be kell vezetni a csak angol nyelvű oktatást. Ha ez lehetséges német, török, cseh, portugál és más egyetemeken, ugyan mi miért vagyunk ilyen szemérmesek?
Ezekkel az intézkedésekkel elérhetnénk, hogy az angol nyelv tudása naponta megélt kényszer legyen, és akkor nem kellenének hozzá közpénzmilliárdok… Végül mindezek folyománya az lenne, hogy a világgal való könnyed kommunikáció eredményeként konvertálható tudást kínálva és befogadva, a modern világ része maradunk és nem süllyedünk le kiszolgáló nemzetté. Ha ezek nem történnek meg, maradunk az elkényeztetett nemzet, amelyet elhúzó piaci versenytársai megértő pillantásokkal illetnek, de közben lemaradásunkat alig titkolt elégedettséggel nyugtázzák.
A szerző egyetemi tanár
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
