Környezetvédők és „zöld”-újságírók lelkesen támogatják a megújuló energiás befektetéseket, és örülnek az elért eredményeknek. Büszkén mondják, rengeteg új szél- és napenergia-egység épült ennyi és ennyi megawatt (MW) kapacitással, és kézenfekvőnek tartják a kiépült kapacitások árát összevetni a nukleáris kapacitások költségeivel. De felmerül a kérdés: nekünk, fogyasztóknak tényleg a kapacitás a fontos? A válasz nem, nekünk villamos energiára, köznyelven áramra, megawattórára (MWh-ra) van szükségünk, mert az működteti a háztartási gépeinket, és azzal világítunk a lakásban, a hivatalban, de az Audi- vagy Mercedes-gyár is villamos energia segítségével termel nem kevés magyar GDP-t.
A kapacitás, a MW csak egy áramtermelő lehetőség, de technológiánként jelentős mértékben eltérő mennyiségű villamos energiát lehet termelni. Hogy mennyit, azt mutatja az ún. kapacitásérték, mely megadja, hogy egy év alatt pl. 1000 MW kapacitással hány MWh villamos energiát lehet termelni. A Paksi Atomerőmű az év, azaz a 8760 óra 92 százalékában termel. A szélenergia ezzel szemben csak 15 százalékban, 1300 órában termel, a nominális kapacitásra vetítve, a német statisztika alapján. Ennél is rosszabb a helyzet a napenergiánál, mely kb. csak 10 százalékot termel. Azaz 1000 MW nukleáris kapacitás hatszor annyi energiát termel, mint egy azonos kapacitású szélturbinafarm. A napenergiánál pedig ez az arány még rosszabb, ebben az összehasonlításban az atomerőmű kilencszer több energiát termel. A szél és a nap termelési gyengeségét mutatja, hogy a sok tízezer MW kapacitás ellenére a német árammixet az éghető tüzelőanyagok és az atom dominálja 80 százalékkal, míg a megújuló energiák – vízenergia nélkül – csak 16 százalékot termelnek.
 |
| Marabu rajza |
