Sokan meg fognak kövezni, de 2015 nem volt sikertelen év az emberiség számára. Miközben a menekültválság uralta a közbeszédet, kevesen figyeltek fel arra, hogy például Afrikában megszűnt a gyermekbénulás. A világban kevesebben éheztek, nőtt a várható élettartam, és javult az oktatás minősége.
Globális szempontból tehát szerintem nem a menekültválság számít 2015 legjelentősebb világpolitikai eseményének. Inkább a tavaly július közepén Bécsben bejelentett atomalku Iránnal, amely csak rövid ideig tűnt biztató hírnek. Az elmúlt hónapok megmutatták, milyen következményekkel jár, ha egy évtizedeken át – jelentős részben önhibájából – páriának számító regionális hatalom visszatér a nemzetközi közösségbe, és már nem kiközösítettként folytathatja küzdelmét egy másik nagy cselszövővel, a régióban jó ideje domináns szerepet betöltő Szaúd-Arábiával.
A Rijád és Teherán közötti rivalizálás persze nem a bécsi nukleáris megállapodással kezdődött. A Közel-Kelet nagy vallásháborúja a síiták és a szunniták között több mint ezeréves múltra tekint vissza. Viszonylagos egyensúly a XIX. század közepén állt be, ezt aztán lényegében páros lábbal rúgta fel az 1979-es iráni forradalom, amely a világi sahrendszer helyett a vallási fanatizmusáról és a szunnitaellenes harciasságáról ismert ajatollahrezsimet juttatta hatalomra. Többek szerint ekkor kezdődött el a Közel-Kelet modern kori harmincéves háborúja, ami azonban jóval hosszabb ideig fog tartani.
