A revizori munkát továbbra is néhány ezer fő végezte és végzi ma is. A végrehajtási munkaóra legnagyobb részét a mindenféle hatóságtól érkezett megkeresések teljesítése teszi ki, miközben ezek a megkeresések filléres tételek ahhoz képest, hogy a NAV 9-10 ezermilliárd forint adóbevételt kezel. Az adószakmai munkát évről évre egyre kevesebben csinálják, mert aki teheti, elmegy. Oda, ahol megbecsülik, megfizetik.
Aki marad, borzasztóan érzi magát, mert belekényszerítik vállalhatatlan helyzetekbe,
s a tisztességes kormánytisztviselők is egy kalap alá kerülnek a botrányba keveredettekkel. 2010 előtt még volt némi igyekezet elmozdulni a szolgáltató adóhatóság irányába. Például már majdnem érthető volt a bevallási nyomtatvány. Mára ezek a törekvések elhaltak. Persze most is vannak próbálkozások, de ezek egészen más irányba mutatnak. A központosítás folyik tovább, csak ennek nem az az elsődleges célja, hogy a rendszer olcsóbb legyen.
Az olcsó adórendszer egyszerű adóztatást követel meg, a lehető legkevesebb számú adót szedi be a lehető legtöbb adózótól. Ellenben nálunk gombamód szaporodnak az újabb és újabb adók, amelyek egyenként jelentős adminisztrációs költséget jelentenek, hiszen külön számlaszámra kell fizetni, külön kell nyilvántartani, visszautalni és ellenőrizni.
Az az adó, amelyet pár ezer adózó fizet be, szinte bizonyosan rossz konstrukció eredménye. Hasonlóképpen a széles körben beszedett, ám nem túl jelentős bevételt hozó adók sem hasznosak, mert szinte többet visz el az adminisztrációs költség, mint amennyi befolyik. Mégis tele vagyunk ilyen adónemekkel, amelyek célja egyre inkább az, hogy az állam, ezen belül is a kormány az erejét fitogtassa.
2011–2012-ben ez még nem volt teljesen egyértelmű. A kormány csak végignézte, mely szektor produkált kiemelten magas forgalmat vagy eredményt, s arra kitalált egy különadót: bankadó, telefonadó, kiskeradó, közműadó, chipsadó.
A reklámadó, a dohánycégek különadója azonban már nyilván való üzenet volt, amit nem is titkolt a kormány.
Azért kell fizetni, mert az adott vállalat valamiért feketeseggű: beszólogatós híradót gyárt, túl sok profitot termel.
De kaptak ilyet a túl sok búcsúpénzzel lelépett közalkalmazottak, köztisztviselők is. A végkielégítés-adó nem volt más, mint bosszú. Értelmezhetetlenül kevés pénzt hozott, mégis keresztülnyomta a kormány, mert elhatározta: megszívat néhány ezer embert.
Miután az adókivetést sikerült önző célok megvalósítására alacsonyítani és szinte ostorként használni, nem meglepő, hogy az ellenőrzést is a maga igényeihez igazítaná a kormány. Ez a kommunikáció szintjén persze az ésszerű és logikus átalakítás jegyében zajlik majd, de illúzióink ne legyenek. A sajtóban napvilágot látott verziók szerint Orbán Viktor kormányfőnek szüksége lenne egy olyan, titkosszolgálati jogosítványokkal felruházott szervezetre, amely egy teljesen megbízható vezető kezében képes kontrollálni cégeket, egyéneket.
Vagy ha ez nem megy, egy teljesen lebutított hatóságot rendelnének Lázár János keze alá, így a Miniszterelnökség bármely céget és bármely egyént közvetlenül megfigyelhetne.
Mielőtt nagyon a valóságtól elrugaszkodottnak ítélnénk, hogy az adóigazgatásból egyfajta atombombát akarna csinálni a kormány, érdemes néhány tényt és pletykát feleleveníteni. Az első millás tüntetésen a szervezők saját számlaszámukat adták meg, ahová a tüntetés szervezéséhez kértek adományokat. A hatóság heteken belül ellenőrzés alá vonta a szervezőket.
Állításuk szerint semmiféle politikai célja nem volt az ügynek, ám mégiscsak érdekes, hogy az érintettek semmilyen más módon nem hívták fel magukra a figyelmet. A gyanúsan költekezőkre nem ugranak rá ekkora hévvel. A pletykák ennél sokkal durvábbak. Ezek szerint vannak olyan társaságok, amelyeket adóhatóságon kívülről érkező utasításra el kellett lehetetleníteni. Erre elég jó módszerek vannak, elég az áfát visszatartani, és gyanús körülményekre hivatkozva vizsgálatot kezdeni.
A legtöbb szektorban van is mit fogni, úgyhogy nem is lóg ki a lóláb annyira. Csak ki kell várni, amíg a cég a kieső áfa okozta finanszírozási rést már nem tudja kezelni – hisz a pénzforgalom 27 százaléka esik ki ideiglenesen –, vagy a feltárt szabálytalanságokat a maximálisan kiszabható bírságokkal kell honorálni. Ha a cél egy csaló hálózat leleplezése, nincs is nagyon más módszer, mint az áfavisszatartás és a módszeres ellenőrzés, vagyis nem nagyon lehet kifogásolni az intézkedést. Ám a vége mégis az, hogy a cég nem bírja tovább, és fizetésképtelenné válik.
Azt azért látni kell, hogy még egy sumákoló cég esetében is sokkal jobb megoldás, ha a társaság a bírság és az adóhiány megfizetése után megmarad, és működik tovább, mint ha lehúzná a rolót. Ez nem csak azért roppant káros, mert korábban munkaadóként funkcionáló cégek szűnnek meg.
Sokkal nagyobb baj, hogy ha az ilyen ügyek általánossá, megszokottá válnak, lehetetlenné lesz bármiféle bizalmi viszony az adóhatóság és az állampolgár, s voltaképpen az állam és a polgár között. Mert az adóhatóság mindig sokkal erősebb és hatalmasabb lesz, mint az állampolgár.
Az államnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ez az erőfölény ne nyomja el, ne fenyegesse az állampolgárt. Hiszen a bizalom alapja, akár egy gyerek-szülő viszony esetében, itt is az, hogy az erősebb fél sosem fog visszaélni az erejével. Ám most egyre inkább visszaél. Pedig a bizalom kiemelten fontos az adóhatóság és az adófizető viszonyában, mert az adó 80 százalékát önként, önbevallással fizetik be az állampolgárok és a cégek. Mert ez a rendszer lényege. Az önkéntes befizetési hajlandóságot egyáltalán nem javítja, hogy a hatóság egy láncon vicsorgó véreb képében jelenik meg.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Ez csak az utálatot és a távolságot növeli, s végeredményben a természetes társadalmi kötelezettséget, vagyis az adófizetést nyűggé, az adóhatósággal folytatott kommunikációt pedig kínlódássá teszi. Hiába ígéri Lázár János, hogy a „jó adózókat” nem fogja fenyegetni semmi, és csak a csalóknak van okuk rettegni, ha nem egyértelmű, ki számít jónak. Egy végletekig központosított környezetben, ahol minden döntést a Miniszterelnökség vagy valamilyen politikai hátterű vezetés hoz meg, nem igazán nyugodhat meg az állampolgár.
Mondhatnánk, hogy féljenek csak azok, akiknek vaj van a fejükön, de ez nem ilyen egyszerű.
Egy olyan országban, ahol csak 25 éve tűntek el a házmesterek, a besúgók és a feljelentgetők, még bizonyosan ott van a fejekben a félsz.
Hogy mi lesz akkor, ha ismét indok nélkül kell tartani egy hatóságtól? Mert ahogy 30 éve a rendőrök dugdosták a vázába a húszdollárost, úgy a jövőben a Miniszterelnökség csápjaként az adóhatóság varrhat a nyakukba pár tucat fiktív számlát.
