galéria megtekintése

Atyai pofon

17 komment


Dési András

Jól eresztett, kiadós atyai pofon. Egy olyan, ami észhez térít mindenkit – Németh Zsolt szerint előbb-utóbb egy ilyen „ébresztőnek" menekültügyben mindenképpen be kell következnie. A külpolitikában a fideszes fősodortól némileg eltérő módon fogalmazó politikus egy budapesti konferencián a süketek párbeszédét panaszolta fel. Azt, hogy Nyugat-Európa reménytelen esetnek tartja a visegrádi négyeket, azok pedig a felelőtlenséget, az európai identitás kockáztatását vetik bírálóik szemére. A hangvétel aggasztó, a kölcsönös sértések száma nem csökken.

Az európai viszonyokat, s bennük Magyarország helyzetét is rontja a kormányfő által beharangozott referendum, amivel a kötelező menekültkvóták ellen kíván tiltakozni. Sokak szerint blöff az egész úgy ahogy van, s nincs más célja, mint a menekültkérdés egész évre szóló hazai tematizálása. Ennél csak az a rosszabb, hogy a népszavazás azt fogja üzenni a világnak, a magyarok az elzárkózás emberei. Miközben a valóság teljesen más. Például Budapesten – ha csak az éttermi kínálatot nézzük – itt él velünk az egész világ. A főleg muzulmánok által terjesztett dönerkultúra a Kárpát-medencében is hódít. S ez így van jól.

Most hétvégén Svájcban is népszavazást tartanak, ott az ilyen döntés a közvetlen demokrácia sűrűn alkalmazott formája. A jobboldali populista Svájci Néppárt által kezdeményezett referendumon arról kell dönteni, hogy már kisebb fajsúlyú bűncselekményekért is kiutasítsák-e az országból a külföldieket. Ha átmegy a dolog, kétfajta igazságszolgáltatás lesz abban az országban, ahol a lakosság negyede nem svájci állampolgár.

 

Veszélyes játék ez, a külföldiek, az idegenek elleni hangulatkeltés mérgezi egy társadalom higiéniá­ját. A menekültválság egyre inkább ebbe az irányba tolja Európát. A kontinenst – a sors fintoraként – éppen a muzulmán Törökországnak kellene megvédenie a muzulmán bevándorlási hullámtól. Jó 330 évvel azután, hogy Bécs falait sikertelenül rohamozták az Oszmán Birodalom seregei, a kontinens most abban reménykedik, hogy az ankarai kormány feltartóztatja az Európa-erőd „ostromlóit".

A magyar kormány szívesen hangoztatja, hogy a visegrádi négyek vezetésével milyen kőkemény, a menekültelosztást ellenző regionális egységfrontot sikerült összekovácsolni. A valóság azonban az, hogy ez a tömb pont annyira gránitszilárdságú, mint a legalább féltucatszor módosított magyar alaptörvény. A lengyelek fogcsikorgatva ugyan, de befogadnak pár ezer – már regisztrált menekültet –, a csehek is szép csendben beállnak a sorba. Szlovákiában a márciusi választásokat követően könnyen olyan helyzet alakulhat ki, hogy Robert Fico már nem fog egy követ fújni magyar kollégájával. A józan ész valamilyen európai szolidaritást diktál.

Magyarország „goodwillje" már így is sok kárt szenvedett. Orbán eddig ügyelt arra, hogy egy bizonyos vörös vonalat ne lépjen át. Most vészesen közel van. S ha botlik, akkor jön csak igazán az atyai pofon. Az egész országnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.