galéria megtekintése

Átverés

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 12. számában
jelent meg.


Varga G. Gábor
Népszabadság

Csak remélhetjük, hogy az Alkotmánybíróság döntése, amely szentesítette a banki elszámoltatás intézményét, pontosabban az erről szóló jogszabályt (de azt is csak addig, amíg az ügyben nem hoz döntést egy nemzetközi bírói fórum), véget vet annak az átveréssorozatnak, amelyet a devizahitelek s a velük kapcsolatos politikai játszmák hoztak a magyar közéletbe. Ehhez persze válaszolnunk kell pár alapvető kérdésre: ki hazudott kinek, tényleg átverés volt-e, netán be kell vallanunk magunknak, hogy önáltatás is van a történetben?

Hiszen mi más volt az, amivel először is bedőltünk az olcsó hitel ígéretének, s nem vettünk tudomást a kockázatokról? Jól éltünk az olcsó pénzből, építkeztünk, tévét és autót vettünk. Ki tette fel magának a kérdést, hogy ugyanezt a hitelt forintalapon vajon képes lett volna felvenni? Nem volt-e önáltatás, amikor a regnáló, változó színű kormányok tapsoltak a devizahiteleknek, melyeknek köszönhetően meglódult a lakáspiac, nőtt a belső fogyasztás? Vagy egyszerű vakság lett volna, amikor lesöpörték az asztalról a „kockázatokról károgó” szakemberek figyelmeztetéseit? Hogy a magyar állam, bár szabályozóként bizonyára észlelte a bankok sok esetben megkérdőjelezhető magatartását, nem sietett védeni a pénzintézetek ügyfeleit?

Minek tekintsük, hogy amikor bekövetkezett az, amitől a károgók tartottak, a politikusok hosszú éveken át szónokoltak a gonosz bankokról, önhibájukon kívül bajba jutott devizahitelesekről s a segítségükre siető kormányról? Hogy a szemünk előtt zajlott a kormány és a bankszektor összecsapása, félig és teljesen igazságtalan megoldások sora született meg, enyhültek is az adósok terhei, de a probléma valódi megoldására nemigen vállalkozott a kormány, esetleg nem futott az erejéből, tudásából. A kormány és a bankszövetség éveken át hitegette a devizahiteleseket, hogy hamarosan itt a jó megoldás, miközben a forint csak gyengült és gyengült, pedig a mostani szabályozás, a piaci árfolyamú forintosítás lehetősége mindvégig rendelkezésre állt. Csak még sokkal jobb árfolyamon.

 

S most, amikor meglépték, minek tulajdonítsuk, hogy miközben devizahitelesek százezrei egyszerre realizálják az árfolyamveszteséget, mindezt mentőcsomagként kell felfognunk? Igaz, rövid távon nem várható a forint erősödése, de most a reményt is elvették a hitelesektől, hogy valaha is csökkenjen a törlesztőrészletük.

Egy nyertes azért van. Maga az ötletgazda, Matolcsy unortodox György jegybankja. A „mi bankunk”, amely minden egyes átváltott svájci frankon és eurón nyereséget realizál, elvégre a devizatartalékából folyósított, szóban forgó 9-10 milliárd euróhoz lényegesen olcsóbban jutott hozzá, mint amilyen árfolyamon most azt továbbadja a bankoknak. Ez az egy nem átverés, mert Matolcsy sosem csinált titkot belőle. Hogy a több tízmilliárd forint nyereséget bármikor eltapsolja néhány ingatlanra, esetleg unortodox közgazdászképzésre. Felmerül a kérdés: nem az-e az átverés, hogy ez az üdvözítő megoldás?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.