galéria megtekintése

Atomszag

14 komment


Marnitz István

Ahol hús van, ott légy is van – döngicséli a közrádióban a ­reggeliző híveknek Orbán Viktor a paksi bővítés uniós leállításáról. Az erős képben a legyek lennének azok a „nagy európai cégek", amelyek az Európai Bizottságon keresztül úgymond részt kérnek maguknak a nagy szelet (remélhetőleg nem romlott) magyar húsból.

A kormányfő szinte lemondóan hozzáteszi, ezzel kapcsolatban nem is pufogna. A rá jellemző cinizmussal Lázár János is ebből az alapállásból bírálja az uniót, és valljuk be: ha igaz lenne, amit állítanak, az tényleg nem lenne túl elegáns. De én akárhogy is forgatom a „csodablablás" uniós közleményt, ilyet nem találok benne. Csak azt, hogy Magyarország miért nem hirdetett versenyt a beruházásra. ­

Erre az a válaszunk, hogy másutt se volt verseny, amit szakértők azóta szanaszét cincáltak. Rá­adásul a magyar–orosz „kormányközi egyezmény" tavaly januári aláírásáig ­Orbánék is pályázatot ígértek, amit aztán tagadtak. De milyen ok kell ahhoz, hogy a két új atomblokkot a Magyar Népköztársaság Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége közötti atomenergia-egyezmény megújítá­sába csempészve rendeljük meg? Meghökkentő csel: a bírónak is két évébe tellett, amíg megtalálta a ­sípját.

 

Orbán Viktor és csapata atomerőműügyben a kezdetektől folyamatosan cselez, amit a mindenkori vezetőknek kijáró tisztelet és a tervre elköltendő tízezermilliárd adóforint miatt is kifogásolnék csöppet. A versenykérdést szándékosan félreértelmezve kizárólag a kivitelezésre ígérnek átlátható pályázatokat, miközben minden eddigi iratot titkosítottak. ­Ehhez már szakértőként Aszódi Attila kormánybiztos is adja a nevét, bár azért mellébeszélés, csúsztatás, hangulatkeltés és hazudozás tárgyában még van mit tanulnia főnökeitől.

Orbán Viktor szerint olcsó áram egyenlő Paks. De senkinek sem tűnik fel, hogy a miniszterelnök egy tíz év múlva átadni tervezett, potom tízezermilliárdunkba ­kerülő beruházással vékonyítaná a villanyszámlát? Aszódi Attila közgazdaságilag megtámaszt: ugyan fel fog menni az áram ára, mert az jó Paksnak, de azon belül Paks lesz a legolcsóbb. Mert ők ezt így kiszámították. Csöpp szépséghiba, hogy az általa hivatkozott mélytudományos előrejelzések eddig rendre vaskos tévedésnek bizonyultak. Azzal az érvvel pedig, hogy a paksi áramár a második legolcsóbb ötöde, csak csínján bánjon Lázár János, mert ezt hallva az erőműves diszpécserek a röhögéstől könnyen rádőlhetnek a pultra, és akkor nem lesz áram. Cseleznek, de nem tudom, kit akarnak átjátszani: kitől félnek?

Továbbra sem tudom kétséget kizáróan eldönteni, az országnak kell-e atomerőmű. De abban biztos vagyok: mindenkinek jobb lenne, ha ez a gárda semmit nem építene Pakson.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.