Milyen papírformát?
Tudósítások szóltak arról, hogy kollégái titokban lapogatták a hátát – ugye tudod, Ági, hogy veled vagyunk? Majd föl se kerül a szavazólapra egy kerületi polgármesterrel szemben, aki nemsokára talán a legerősebb kormánypárt alelnöke is lehet feltétel nélküli lojalitása elismeréseként. „Én egy ilyen marha vagyok, hogy nem áll be a sorba" – mondta a kézilabdázó a választás után.
Kocsisnak bizonyára nem okozott lelkifurdalást, hogy kit győzött le fölényesen, néhány küldött arcán viszont látszott átfutó szégyenérzet, már csak azért is, mert kiderült, hogy Farkas Ági mindössze egyetlen szavazatot kapott – saját magától.
Értem én, hogy a termetes, zakóját kihízott képviselő, ha nem is ért semmit, ami körülötte történik, a választói között érzi igazán jól magát, akik dicsérik, mert két faluban csatornáznak, a másikban tornacsarnok épül. Értem én, hogy a kézilabda látványsport, ahova befészkelte magát a politika, a pénzt
„Máté hozza majd...”
Támogatásért a rezsi- és migránsbiztos is valószínűleg jobban birkózik majd a szövetségben, mint a birkózó olimpia- és világbajnok Hegedűs Csaba. Ő is úgy véli, hogy ez az erény vezeti őt egyre feljebb és feljebb. A szava messzebbre hallatszik, hű alattvaló, aki képes újabb és újabb alattvalókat teremteni, adott esetben egy komplett küldöttgyűlést, tekintélyes, sportért élő-haló résztvevőkkel, akik majd újabb és újabb Bólogató Jánosoknak magyarázzák el, hogy mi a tuti. Kiváltság, pénz biztosítva, amúgy meg elveszhet mindkettő.
A földárverések és trafiktulajdonlások, villámkarrierek és gördülékeny pályázati sikerek nem a semmiből bukkannak elő.
Szervesen kapcsolódnak ahhoz a zökkenőmentes térfoglaláshoz, valamint a szervilis, mindent kiszolgáló hálóhoz, amelybe lépten-nyomon belegabalyodunk. A tenyészetek lassacskán kiszorítják, megölik az egészséges kiválasztást, a virulensnek hitt sejteket, ha vannak még egyáltalán. Mert elfelejtjük föltenni a leglényegesebb kérdést: kikre bíztuk magunkat, kik képviselnek minket? Mindenhez alkalmazkodó, beszari fráterek, vagy karakán hozzáértők? Tényleg elfogadtatták velük, hogy csak a piramis legtetején létezhet önálló gondolat, vélemény, javaslat? Vagy csak élvezik a napsütést, és állandóan attól rettegnek, hogy beborul? Könnyen elfelejtjük, hogy a hatalmi gúla untermanjai, a tartóemberek tulajdonképpen mi magunk vagyunk, mi emeljük érvényessé, bevett gyakorlattá a képletet, amely egyre-másra szüli a konkrét és szörnyű eseteket, hogy azután titokban meglapogassuk valaki hátát:
„Veled vagyunk!”
