Arról, hogy mi a baj

Az pedig, hogy ez a bő félmilliárd forint kivétel nélkül olyan szervezeteken keresztül érkezett, amelyekkel L. Simonnak is volt dolga különböző vezető pozíciókban, nemhogy nem baj, de kimondottan példamutató. Mi az hogy, nagyon is! Még ennél is nagyszerűbb, hogy a barátokhoz kapcsolható szervezetek az esetek nagy részében nem az állami szervek által igényelt szolgáltatásokra kaptak megbízást, hanem saját ötleteik megvalósítására sikerült támogatást szerezniük. Mindez felette dicséretes, de mégis el kell mondani, hogy mi is akkor a baj ezzel és úgy általában.

A Nemzeti Kulturális Alap Színház és Táncművészeti Kollégiuma idén 285 millió forintból gazdálkodhat, ha minden jól megy és a zárolástól nagyvonalúan eltekintünk. Ezt tudva talán már nem túlzás bajnak nevezni, hogy egy éven belül pontosan ennyi támogatás érkezett az NKA-tól a barátok és a barátok barátai kiváló elképzeléseire.

A Holokauszt Emlékév keretéből – ezt főleg a Magyar Narancs cikkeiből tudjuk – több mint 100 millió forint került a hálózathoz, így szégyenkezve ugyan, de kénytelenek vagyunk igazat adni Novák Elődnek: az emlékév pénzein, bizony, holokausztbiznisz folyik, a barátok és barátaik holokauszt biznisze. És hogy még ez sem zavart senkit, az méltán nevezhető nagyon nagy bajnak. A legnagyobb baj azonban, hogy az egykor többre hivatott L. Simon László és társai komolyan és pironkodás nélkül azt hiszik, hogy ilyen a politika. Hogy tehát az, amit művelnek, politika volna és nem valami egészen más.