galéria megtekintése

Arcpír

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 31. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

A Fidesz–KDNP belegabalyodott a saját hálójába. Már megint. Amikor a kormány úgy döntött, hogy március 19-ről május 31-re tolja ki a Szabadság téri megszállási emlékmű átadását, hatályon kívül helyezte az erről szóló előző kormányhatározatot. Ezért aztán az V. kerületi önkormányzatnak újból tulajdonosi hozzájárulást kellett volna adnia a szobor felállításához.

Pásztor Tibor szocialista önkormányzati képviselő közlése szerint ez nem történt meg. A kormányzat elfelejtett odafigyelni rá, hogy legalább papíron stimmeljenek a dolgok.

Jelen állás szerint úgy néz ki a helyzet, hogy az emlékmű építésének megkezdése csak annyira felelt meg a jogszabályoknak, amennyire a szobor felállítása – sehogy.

 

Gyenge a fantáziánk. Nehezen tudjuk elképzelni, a különböző rendű és rangú kormányzati emberek hogyan képesek orcájuk pirulása nélkül másokat rendszabályozni, miközben ők saját szabályaikra is nagy ívben tesznek.

A Szabadság téri szobor felállításával mindenféle indoklás és jogszabályi módosítás nélkül bő másfél hónappal túllépték a maguk által szabott határidőt.

A megszállási emlékmű csak egyetlen ügy a sok közül, nagyjából-egészéből mindenhol ugyanez történik. Pásztor Tibor most a kerületi jegyzőhöz fordul. Azt várja tőle, hogy indítson szabálysértési eljárást és szüntesse meg a jogsértő állapotot, vitesse el a szobrot.

Annak az esélye, hogy bármit is sikerül elérnie, a nulla felé közelít. Liberális jogállamban lenne remény, de nálunk – a miniszterelnöktől tudjuk – éppen valami egészen más épül.

Elég ránézni a Szabadság téri emlékműre, amelynek lényegét az egyik tüntetésen Lakner Zoltán politológus így foglalta össze: az Orbán-rendszer a jelenben szerzett hatalom eszközeivel elfoglalja a múltat, hogy övé lehessen a jövő.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.