A Lukács-archívum jelképpé lett az elmúlt hetekben, amióta elsőként ebben az újságban megírtuk: valakiknek nem kell ez az intézmény. Jelképpé és harctérré is lett egyszerre. A világ is észrevette ezt, elég rákeresni az interneten, hogy kiderüljön, hogy nemcsak európai lapok írnak a filozófus örökségét veszélyeztető lépésekről, de a tengerentúlra is elért a hír. Hogy Lukács György mennyire ismert és fontos alakja a huszadik századi gondolkodásnak, azt jelzi, hogy az internetes keresés nagyon sok olyan hivatkozást is előhozott, ahol csak éppen megemlítik mint vonatkoztatási pontot, kapcsolatot a világ nagy íróival, Thomas Manntól Umberto Ecóig.
Ez a bölcs és gyarló ember fantasztikus szellemi örökséget hagyott maga után. A világban folyamatosan ismerkednek vele, újabb fordítások és kiadások készülnek a műveiből. A mai Magyarország meg kilökdösi magából, a kormánypárt egyik főtollnoka kedvtelve emlékezteti olvasóit, hogy a pasas igazából Löwinger, és bankár papája csak úgy vásárolta magának a nevet és nemességet. Aztán még rosszabb lett. Feltehetőleg nem ez a szerző a hiteles forrás, ha valaki a huszadik század magyar történelméről, társadalmi, politikai mozgalmairól és bűneiről akar tájékozódni. Így Lukácsról, akiről egyik tanítványa azt nyilatkozta lapunknak, hogy Magyarországon sokan tudják róla, hogy kommunista, de nagyon kevesen, hogy jelentős filozófus.
Szóval olyan ember, aki a világot, a társadalmat értelmezi és magyarázza. Lukáccsal más baj is van. Ő ugyanis nem helyezhető bele a mai uralkodó eszmék kommunista feliratú skatulyájába, ahová a most meghalt Biszku Bélát vagy a hozzá hasonló apparátcsikokat szokták helyezni. A sztálinizmus is felismerte benne az ellenfelet, a kritikus gondolkodót. A moszkvai emigrációt túlélte, de Rákosiék már megpróbálták „irodalmi Rajk-per fővádlottjává" tenni. Lukács tagja lett Nagy Imre 1956-os kormányának, utána újra „pört" indítottak ellene. A konszolidáció idején ugyan „visszazárta" a párt, de ettől még megmaradt olyan kommunistának, aki alapjában a rendszer nyitását, demokratizálását akarta. És tekintélyes filozófusként a világban is kiállt a sztálinista modell ellen.
