Éppen csak hogy tűzijáték nem gyúlt és görögtűz nem égett néhány héttel ezelőtt, amikor fideszes országgyűlési képviselők sorra jelentették be egy-egy megyeszékhelyen, hogy mekkora és mennyire rendkívüli támogatást kapott szeretett városuk. Nyitrai Zsolt Egerben például odanyilatkozott: a támogatás valójában azt jelenti, hogy „a magyar kormány partnerként tekint Heves megyére, Egerre s az itt élőkre”.
E logikát követve azt kell mondanunk, hogy a magyar kormány ezek szerint bizonyosan nem tekint partnerként Nógrád megyére és a salgótarjániakra, Csongrád megyére és a szegediekre, Borsod megyére és a kazincbarcikaiakra. Itt nem veregetik hátba egymást ünnepélyes kedélyességgel a képviselők és a polgármesterek, s nem tetszeleghet abban a pózban egyetlen honatya vagy honanya sem, hogy lám, milyen vagányan megszerezte, kitaposta, kijárta, kibrusztolta a pénzt az övéinek.
S ha nem is kegyeskednek ezért egyenként kezet csókolni neki – pedig azért talán az sem igazán lenne ellenükre –, azért csak lássák, hol lakik az úristen mostanában. Szeged és Kazincbarcika egy fillért sem kapott, Salgótarján pedig a kért hatszázmillió forint helyett kénytelen annak tizedével beérni. Tisztázzuk rögtön: nem luxusingatlanokra, stadionberuházásra, netán újabb szökőkutak építésére kellene a pénz (bár Kaposvár esetében, ahol az egy főre eső szökőkutak száma jócskán meghaladja az országos átlagot, még ebben sem vagyunk annyira biztosak...), hanem alapvető ellátások finanszírozására.
