galéria megtekintése

Aranyérmesek

2 komment


Varga G. Gábor
NOL

Van valami, ami miatt – ötgólos vereség ide vagy oda – mégsem csüggedtem tegnap este. Felvillanyozott a magyar szövetségi kapitány produkciója: Benedek Tibor a mérkőzés közbeni stresszt maga mögött hagyva, marcona pillantásokat levetkőzve a helyszíni tévéstúdióban kezébe vette a mikrofont és igazi európai produkciót villantott.

"Benedek Tibor viselkedése többszörösen aranyérmes volt"


Amilyen higgadtan és tárgyszerűen értékelte a csapata teljesítményét, hitelesen magyarázva a vereség okát és a jövőbeni fejlődési lehetőségeket, arról a legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy megnyerő volt.

 

Oké, volt mire alapoznia, hiszen elődje, Kemény Dénes sem volt semmi ebben a műfajban, eredményeivel szilárdan megalapozva a mindenkori vízilabda szövetségi kapitányok megszólalásainak hitelességét.

Benedek Tibor kapitányon pedig érződött, hogy nemcsak ügyel erre a hitelességre, hanem tovább szeretné építeni azt, csapata, maga és az utána jövők érdekében.

Egy szó sem esett a játékvezetők ténykedéséről, s annak az eredményre gyakorolt hatásáról. Nem elemezte hosszasan, hogy a víz keménysége és hőmérséklete akadályozta volna a játékosok tisztánlátását.

Nem beszélt az ellenfél unfair magatartásáról, s azt sem fejtette ki, hogy egymaga legalább tizenöt olyan magyar szakembert tud felsorolni, akik a jelenlegi szerb játékosokból az őket tönkreverőknél sokkal jobb csapatot tudtak volna építeni. 

Nem történt nagy csoda.

Benedek azt mondta, ami van: sokkal jobbak voltak ezen a mérkőzésen a szerbek, a mi fiaink remekül játszottak az egész torna alatt, de a döntőnél már az első percekben látszott, hogy ma nem az a nap van, amikor mi kerekedünk öt góllal feléjük. Hogy tulajdonképpen csak reménykedtünk abban, hogy feljövünk három gólra, de túl sok volt a hiba.

Ennyi, remek volt a közönség, minden körülmény adott volt, így hát tudjuk, merre van az arra, hová kell fejlődni, hogy a következő tornákon jobb legyen az eredmény. Hasonló nyilatkozatokkal nyerte el szimpátiámat Merész András, a női csapat kapitánya is. 

Egy EB-ezüst nagyon szép eredmény. Benedek Tibor viselkedése ugyanakkor többszörösen aranyérmes volt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.