galéria megtekintése

Apa, ugye viccelsz?

4 komment

Mártonffy Dániel

Pártelnöki jelöléséhez összegyűjtötte a szükséges 1500 támogatót Szanyi Tibor, az MSZP fenegyereke, aki a győzelem napján majd egész oldalas programot hirdetett a Népszabadságban. A tökös EP-képviselő Brüsszelből osztja az észt és a zaftos beszólásokat fideszes kollégájáéhoz, ­Deutsch Tompikáéhoz hasonló, magas szellemi színvonalon.

Először azt hittem, viccel, amikor kifejtette, hogy bejelentkezik a 150 éves baloldal vezetőjének. De közhelyeket pufogtató hosszú írásából kiderült, hogy teljesen komolyan gondolja (vagy legalábbis komoly szándékkal írja). Ez még szomorúbb, mint ha csak tréfálkozna. Összehord hetet és havat, offsórt és karvalytőkét, az MSZP sorai­ban megbúvó NER-kollaboránsok kiűzését, négy fontos cölöpöt, ígérget nettó százezres minimálbért és európai minimálnyugdíjat, és persze minden elnyomott bátor megvédését. Írása végén lángpallosát suhogtatva távozásra szólítja fel az MSZP prominenseit, akik a június végi tisztújítás után is adóelkerülési ügyekben lesznek érintettek. Ekkor már hangosan felnevettem, hisz mindenki emlékszik a puritán képviselőre, aki nemcsak saját sógornőjét foglalkoztatta az uniós irodájában, de az uniós keretéből a gój motorosok 12 tagját látta vendégül, mert elvesztett egy fogadást az elnökükkel szemben. Az ezt kifogásoló zsurnalisztákat meg „patkány újságíróknak” nevezte.

Még szerencse, hogy mások is bejelentkeztek a párt vezetésére, csak ne tudnánk, hogy kik! Ott van a jellegtelen pártelnök, Tóbiás József, akiről még Szanyi is csak annyit mond, hogy „az ötlettelen pártvezetést fel kell frissíteni!” Hát igen, Tóbiás méltó utódja Mesterházy Attilának, aki 2010-ben, majd négy év múlva is egyik fő felelőse volt a demokratikus oldal bukásának, a Fidesz kétharmados győzelmének, s aki az utóbbi hónapokban egyre jobban tör föl, mint a talajvíz. Pedig volt képük kisajátítani a miniszterelnök-jelöltséget azzal a Bajnai Gordonnal szemben, aki kormányával nemzetközileg is elismerten tudta elkerülni az államcsődöt, és egyenesben tartani a válság sújtotta országot. Köszönet helyett most még bele is rúgtak, amikor a harmadik pártelnökjelölt, Harangozó Tamás a parlamentben képes volt otrombán egy lapra helyezni Orbánt és elődjét, mondván: „az országnak az lenne a legjobb, ha mindkettőjüket kilőnék a Holdra!”

 

Még az a szerencse, hogy negyedikként bejelentkezett a párt élére az a Molnár Gyula, akit XI. kerületi polgármesterként épp a 2010-es választásokra időzítve Polt Péter „független” ügyészsége a tévé nyilvánossága előtt korrupcióval gyanúsított meg, aki emiatt szépen el is vesztette a polgármesterséget. Később aztán már hiá­ba tisztázta őt a Kúria. Talán még ő lenne az egyetlen elfogadható személy (kifelé is), de ezzel a kabátlopási üggyel semmi esélye országos vezetővé válni.

Így néz ki a demokratikus ellenzék vezető erejének élcsapata két évvel a sorsdöntő választások előtt. Ez elég tragikus. Ha ismét ezek próbálják rákényszeríteni katasztrofális embereiket a demokratikus ellenzék vezetésére, akkor már most bedobhatjuk a törülközőt!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.