galéria megtekintése

Ámokfutás Putyin árnyékában

Oroszország lendületesen fegyverkezik. Fenyegettek már amerikai repülőgép-anyahajót, zavaróan közel járőröztek Szuhoj vadászgépek a brit szigeteknél, Norvégia és Svédország közelében, de lehetne említeni a balti államok felé intézett fenyegetéseket is. Ez utóbbit volt alkalmam személyesen is megtapasztalni. A közelmúltban a Baltikumban jártam, és többször is láttam az igencsak „földközelben" járőröző vadászgépeket. A félelem az oroszoktól a helyiekkel folytatott minden beszélgetésben az első helyen szerepelt. Nemrég pedig Romániát és Lengyelországot fenyegette meg az orosz elnök.

A „megvakult" magyar külpolitika viszont nem vesz tudomást a világban zajló folyamatokról. A Szovjetunió 1991-es összeomlását követően sokan úgy gondolták, vége a keleti nagyhatalomnak, nem kell tovább rettegni a Keletről fenyegető világhatalmi törekvésektől. Kevesen voltak akkoriban, akik – a történelmi tapasztalatokból kiindulva – nem ilyen optimistán látták a jövőt. A kevesek egyike Magyarország miniszterelnöke, Antall József a 60. születésnapja alkalmából a „Fehér Ház" első emeleti nagytermében tartott ünnepi ­koalíciós frakcióülésen 1992. április 8-án elmondta, senki ne higgye, hogy a Szovjetunió megszűnésével megszűnt az orosz veszély! Az orosz „medve" föl fog ébredni a szunnyadozásból. Amint úgy érzi, hogy visszatért az ereje, újra világhatalmi tényezővé akar válni. Magyarország azért is csatlakozott az atlanti szövetséghez, mert világos volt, hogy biztonságát csak így tudja garantálni. Antall korrekt viszonyra törekedett Oroszországgal, de ez csupán annyit jelentett, hogy megfelelő, a diplomácia világában elfogadott kapcsolat legyen a két ország között. Ezen nem változtatott az sem, hogy Jelcin budapesti látogatásakor még 1992-ben a parlament alsóházi termében a szívére tett kezével kért bocsánatot 1956-ért. A sok vitát kiváltott ukrán–magyar alapszerződés is azt a célt szolgálta, hogy hazánk és az orosz birodalom között legyen egy olyan független állam, amely adott esetben „akadályozó tényező" lehet egy orosz invázió előtt.

Nézzük, mi a helyzet most! Egyes vélemények szerint az Európában megerősödött szélsőséges mozgalmak mögött az orosz titkosszolgálat munkálkodása áll. Ez lehetne fantazmagória is, de az már kőkemény tény, hogy a Putyin irányította Oroszország lerohanta a Krím félszigetet, és a jelentős nemzetközi tiltakozás ellenére azóta is megszállva tartja. Az is tény, hogy a kelet-ukrajnai szakadárokat Oroszország támogatja, mégpedig igen hatékonyan. Egyes hírek szerint orosz katonák is harcolnak a szakadárok oldalán. A volt szocialista országokban, felhasználva a múltban gyökerező kapcsolatokat, erős pozíciókat szereznek orosz vállalatok. Ebbe a sorba illeszkedik a paksi atomerőmű bővítésének ügye is.

 

A paksi bővítés egyebek mellett azért is problémás, mert miközben a világban egyre többen a megújuló energia minél jobb fölhasználását szorgalmazzák, a magyar kormány atomerőmű-bővítéssel kívánja az egyébként nem is igazán igazolt energiaigény-növekedést lefedni. Ebben a projektben az unió a pályáztatás nélküli szerződéskötést kifogásolja, energetikai szakemberek eleve kétségbe vonják az egész program szükségességét, gazdasági szakemberek pedig arra figyelmeztetnek, hogy a megvalósításhoz igénybe veendő orosz hitel évtizedekre jóvátehetetlenül eladósítja az országot.

Az ukrajnai agresszió miatt gazdasági szankciókat életbe léptető EU tagjaként Magyarország nyíltan a gazdasági szankciók ellen lép föl. Tavaly, amikor Putyint egyetlen valamirevaló ország sem fogadta, nálunk óriási felhajtással látta vendégül őt Orbán Viktor és kormánya. Szinte nincs olyan alkalom, amikor a magyar miniszterelnök ne nyilvánítaná ki szimpátiáját Putyin és az ő Oroszországa iránt. A közelmúltban Szergej Lavrov járt Magyarországon és találkozott Orbánnal is. A találkozókon megint sikerült rúgni egyet-kettőt az unió oroszokkal szembeni politikájába. Hová vezethet ez a világpolitikai folyamatokat tökéletesen figyelmen kívül hagyó külpolitikai ámokfutás? Elérhetjük, amit amerikai hírszerző szakértők már több ízben pedzegettek, hogy hazánkat a megbízhatatlan partnerek közé sorolják! Az unión belül egyébként is szinte már nemkívánatosként kezelt Orbán-kormány további elszigetelődése azzal a következménnyel járhat, hogy ismét felmerülhet az Európai Parlamentben hazánk szavazati jogának megvonása!

Az orosz külpolitika egyik célja világosan kirajzolódik. Ez pedig az Európai Unió gyengítése, a volt szocialista országok közül a lehető legtöbb leválasztása az unióról. Ebben nagyszerű partnerre találtak az Orbán-kormányban. Annak a zavaros, összevissza kapkodó „külpolitizálásnak", ami hol keleti nyitásról, hol afrikai nyitásról, hol pedig az arab világ felé nyitásról fantáziál, egyetlen jól kivehető és következetes irányultsága van, ez pedig az Oroszországhoz fűződő, szinte bensőséges kapcsolat.

Mindez annak tükrében igazán érdekes, hogy 2008-ban Orbán még ellenzékben kifejezetten támadta az akkori kormány „oroszbarát" törekvéseit! Akkor ez a megnyilvánulása ki is váltotta az oroszok tiltakozását. Amint Orbán kormányra jutott, az oroszokkal kapcsolatos véleménye rögtön homlokegyenest megváltozott. Már nem probléma, hogy Magyarország az energiaellátás tekintetében szinte teljesen ki van szolgáltatva az oroszoknak!

Két dolog mindenesetre összefügg! Brüsszellel a folyamatos „háború" és az oroszokkal az egyre eltéphetetlenebbé fűzött viszony. Mondhatnánk: „Éljen a megbonthatatlan orosz–magyar barátság"!

Lehet ennek olyan magyarázata, hogy a nagyok közé szorult kis Magyarországnak egyenlő távolságot kell tartania a hatalmasoktól, de az ilyen „hintázás" nekünk nem szokott „bejönni". A geopolitikai helyzetünkből következik egyfajta egyensúlyozó diplomácia, de azt mégsem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Magyarország tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak!

Hová jutott az a magyar külpolitika, amelynek ­euroatlanti elkötelezettségéről Antall miniszterelnöksége idején mindenki meg volt győződve?! Most szinte szemben állunk az unióval, barátkozunk minden olyan országgal, amelyikkel nem kellene, és a csapongó nemzetközi törekvéseknek kivehető gazdasági hasznuk sincs! Úgy tűnik, hiába írta a volt német kancellár, Helmut Kohl az Aggodalom Európáért című felhívása magyar nyelvű kiadásának előszavában: „Az egyesült Európának nincs alternatívája... A visszatérés a régi, nemzetállami gondolkodáshoz nem jelenthet megoldást. Sőt... egy ilyen visszatérés lété-ben veszélyeztetné a békét és a szabadságot." Mindennek alapján nem túlzás kijelenteni, hogy az Orbán-kormány külpolitikája – ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni – a lehető legtöbbet árt az országnak!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.