Az írás a Népszabadság
2015. 05. 15. számában
jelent meg.
A nemzetközi kapcsolatok és más szakok körüli kormányzati barkácsolás újra az utcára vitte az egyetemi polgárság egy részét. Úgy tűnhet, ezzel egyes kérdésekben meghátrálásra kényszerítették a kormányt.
Ez illúzió.
Az igazi gondot a felsőoktatási rendszer tervezett újabb átalakítása jelenti, így a kormányzati „engedmények” látszólagosak.
Ez az írás javaslatokat fogalmaz meg a felsőoktatás szereplői számára: milyen lépések jelenthetnének hosszú távú megoldásokat, és miként lehet megelőzni a felsőoktatási intézmények fölötti totális kormányzati uralom kialakulását, amelyre sajnos láthatóan van „igény”.
 |
Marabu |
Az első és legfontosabb feladat az egyetemi autonómia helyreállítása. Gondoskodni kell az egyetemi szenátusok rektorválasztással kapcsolatos döntéseinek tiszteletben tartásáról. A mindenkori kormánynak a rektorok választásának folyamatában nem lehet érdemi döntési joga, legfeljebb csak törvényességi ellenőrzési joggal rendelkezhet, amivel kapcsolatban viszont biztosítani kell a bírói út lehetőségét is.
Arról is gondoskodni kell, hogy a gazdasági vezetők kinevezése ne történhessen meg a rektor és a szenátus egyetértése nélkül. A gazdasági főigazgatókat leváltó kancellári rendszer átgondolandó, mert bár elfogadható, hogy a kormánynak legyen betekintése a közpénzekből működő intézmények pénzügyeibe (ha a létező ellenőrző intézményeket, mint például a Kehi, nem tartjuk elégségesnek), de az már elfogadhatatlan, hogy e pozíciók betöltésében a kormány kizárólagos szerepet játsszon. Így ugyanis ez a beosztás a kézi vezérlés és a politikai nyomásgyakorlás eszközévé válhat.
A kancellári rendszer egyelőre amúgy is kudarcnak ígérkezik.
A kamu doktori papírokkal, a „hallgató hallgat” jellegű őskori bölcseletekkel operáló vagy egyszerűen csak teljesen alkalmatlan pártkinevezettek azoknak a kancellároknak a megítélésére is hatással lesznek, akik amúgy alkalmasak lennének a feladatkör ellátására.
A bevezetni tervezett konzisztóriumok sem szolgálhatják az egyetemi autonómia lebontását, ezért biztosítani kell, hogy tagjaik legalább felét az egyetemi szenátusok delegálják. A jogszabály ezeknek vétójogot biztosít néhány igen fontos területen: így például előzetesen dönthetnek az intézményfejlesztési tervről, beleértve az egyetem kutatási stratégiáját is. Miközben az alaptörvény is kimondja, hogy a tudomány kérdéseiről a tudomány képviselőinek kell dönteniük, a tervezet gátlás nélkül utalja ezt a kérdést a kormányzati kinevezettekhez. Közvetlen befolyást szerezne rajtuk keresztül a kormány az egyetemek vezetése felett: a testületek dönthetnének a rektori pályázatok kiírásának tartalmáról, a rektorjelöltek személyéről, ellenőrizhetik és jogkövetkezmények alkalmazásával értékelhetik a rektorok működését. Mindezt a miniszter által, saját döntési jogkörben kinevezett személyek tehetik meg, akikről esetleg azt sem tudhatjuk, láttak-e egyetemet belülről életükben.
Az egész magyar felsőoktatás alapérdeke a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) szerepének megerősítése, hogy
az egyetemek által már akkreditált szakok tényleges oktatását kormányzati döntéssel ne lehessen megtiltani.
A mostani viták ugyanis ilyen szakokról szólnak! A szakok akkreditációja során a MAB azok szükségességét is vizsgálja, és ebben nem a kormányzati megmondóemberek, hanem a MAB szakértőinek állásfoglalása kell hogy irányadó legyen.
Emellett szükségesnek tartjuk, hogy a kormány vállalja: a felsőoktatás finanszírozására a mindenkori GDP legalább egy százalékát fordítja. Mégpedig versenysemleges módon: a kormány ne egyéni, a politikai nyomásgyakorlás eszközéül használható különalkukkal finanszírozza az egyes intézményeket, hanem állítson fel országos kvótákat tudományterületenként (ebben érvényesítheti szakpolitikai és egyéb elvárásait), majd ezekért a kvótákért versenyezzenek az intézmények a hozzájuk jelentkezett hallgatók száma és akkreditált kapacitásaik alapján.
A jelen helyzetben szükségesnek tartjuk, hogy a hazai egyetemek szenátusai nyilvános üléseken tárgyalják meg a fenti követeléseket, és hozzanak döntést támogatásukról. A rektorok és a Magyar Rektori Konferencia képviseljék ezeket a döntéseket. Ez elvárható az egyetemek oktatóitól, hallgatóitól és különösen a hallgatói önkormányzatoktól. Terjesszék azokat saját szenátusuk elé.
*A szerző egyetemi docens, a rendszerbontó népszavazás egyik kezdeményezője
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
