Ez is az elit, bár ezúttal nem a politikai. Szegeden közel egymilliárd forintot csalt ki egy Amerikából hazatelepült magyar a jómódú helyi magyaroktól. 1995-től 2013-ig sikerült luxuskörülmények között kitartatnia magát. Összesen huszonhárom ember adott neki pénzt – a legkisebb összeg kétmillió, a legnagyobb 330 millió forint volt. Mindjárt az első személy 80 millió forintot költött rá, abban bízva, hogy a messziről jött ember majd 200 millió dollárt ad neki vissza, ha megkapja az amerikai kormánytól a neki járó dollármilliárdokat.
Ez az első nagyvonalú ember már át volt verve, de ahelyett, hogy elment volna a rendőrségre, inkább beprotezsálta az amerikás magyart egy szintén tehetős ismerősénél. A történetben az tűnt csábítóan hitelesnek, hogy az illető nemzetbiztonsági okokból nem beszélhet róla, miért is adna neki az amerikai állam több mint hatmilliárd dollárt. Így adták kézről kézre – az ügyészségi közlemény szerint vállalkozók, ügyvédek és orvosok –, mígnem a huszonharmadik feljelentette.
Ritkán lehet a kulisszák mögé látni, de kétségtelen, hogy létezik egy nem látható Magyarország, ahol bármi elképzelhető. Írtam már pórul járt illegális hitelezőkről, akik, ha jól vettem ki a szavaikból, tisztában voltak vele, hogy áfacsalások lebonyolításához szükséges gabonavásárlásra adnak össze sok millió forintot. De nem törődtek vele, mert korábban többször kifizették nekik a magas kamatot – egyszer aztán a pénzüket sem látták viszont. A pórul járt devizahitelesek tömegéből olyan, egykor módos kilakoltatottakkal találkoztam először, akik a 2008-as pénzügyi válság előtt szabad felhasználású jelzáloghitelt vettek fel a házukra, majd tőzsdei papírokba fektették, amelyekről a válság alatt derült ki, hogy nem volt rájuk fedezet.
