az Országgyűlés külügyi bizottságának |fideszes elnöke

Az Egyesült Államok ismét választott. A kampány igazán amerikai volt: rengeteg vizuális elem, fizetett hirdetések áradata, negatív kampányok, illetve a jelöltek személyisége alaposan ki lett vesézve. Sőt, a rokonoké is. Azonban mindezek mellett a tévévitákban, a számtalan interjúban és publicisztikában megismerhettük a programokat és a komolyabb kérdésekre adandó válaszokat is. Egy demokratikus kampányon vagyunk túl, melyben az Egyesült Államok választói számára megvolt a lehetőség, hogy mindent megtudjanak a két jelöltről, és hogy mindezek tudatában hozzák meg döntésüket. Vagyis szögezzük le: a világ legerősebb demokráciájának politikai rendszere működik.

Barack Obama sikere nem meglepő. Kétségtelenül fiatal és lendületes politikus, nagyszerű szónoki képességekkel. Kampányának komoly eredménye volt, ahogyan mozgósítani tudta híveit. Megválasztása lehetőség Európa számára is a transzatlanti párbeszéd és kapcsolatok elmélyítésére. Számomra John McCain az amerikai konzervatív oldal egyik leghitelesebb politikusa. Viszont ez kevésnek bizonyult akkor, amikor nyolcévnyi republikánus kormányzás után a republikánus oldalon kétségtelenül megjelentek a kifáradás jelei. Mindezt tetézte, hogy az amerikai társadalom összekötötte a pénzügyi válságot a republikánus vezetéssel. Ebből a szempontból a demokrata sikert nevezhetném a demokráciával járó politikai váltógazdálkodás természetes következményének is.

Obama esetében nem akarok megkerülni még egy izgalmas kérdést: az Egyesült Államoknak színes elnöke van. Amikor én születtem, még voltak olyan államok, ahol meglincselték a feketéket, ha olyan buszra szálltak fel, melyen csak fehérek utazhattak, vagy ha szavazni akartak. Ma a világ legerősebb államának választópolgárai egyértelművé tették: politikai döntés meghozatala szempontjából másodlagos a származás és a bőrszín. Azért még van mit tanulni a világnak Amerikától!

A külvilág számára mától legfontosabb kérdés, hogy az Egyesült Államok milyen külpolitikát fog folytatni. Persze a legtöbben most elsősorban az iraki és az iráni, netán a Közel-Kelettel kapcsolatos ügyekben várják a válaszokat. Azonban számunkra van egy ennél fontosabb kérdés: milyen mértékben lesz jelen az Egyesült Államok Európában és a régiónkban. Szükségünk van Amerikára, különösen egy olyan pillanatban, amikor Oroszország külpolitikáját ismét érdekszféráinak kialakítása határozza meg. A transzatlanti viszony törékenysége jelenti ma az igazi biztonsági kockázatot Közép- és Kelet-Európára, vagy akár tágabb összefüggésben is. Obama sikere olyan lélektani lehetőség, mely esélyt jelent ennek a törékenységnek a túllépésére. A második Bush-adminisztrációnak kétségtelenül voltak pozitív kezdeményezései. A cseh–lengyel–amerikai rakétavédelmi rendszer nemcsak katonai szempontból érdekes, hanem politikai üzenete is van: az Egyesült Államok marad a régióban. Kicsiben hasonló üzenettel bír a pápai NATO-repülőtér is. A megváltozott amerikai szemléletre és a kooperációra vall az, ahogyan a második Bush-adminisztráció együtt tudott működni a NATO-val és az EU-val, vagyis hazánk szövetségi rendszereivel Afganisztán és Irán ügyében. Közép-Ázsia és a kaukázusi térség szuverenitásának erősítésével párhuzamosan az elmúlt időszakban Washington kétségtelenül motorja volt régiónk jövőbeni energiadiverzifikációjának. Koszovó függetlenségének elismerése, az albán NATO-tagság, Macedónia konszolidációja, a belgrádi európai politikai erők támogatása pedig egyértelműen jelezte: az Egyesült Államok nem felejtette el a Balkánt, és képes hatni a térség stabilizálására. És mindez tetőződött egy ígéretes politikai gesztussal: a vízummentesség megadásával. Ezek azok a folyamatok, melyek folytatására szükség van. Ezért is remélem, a demokraták körében nem azok – a magyar sajtóban is megjelent – szakmai vélemények fognak felülkerekedni, melyek szerint biztonsági kérdésekben fokozatosan ki kell vonulni a régiónkból, hanem a Clinton-éra azon külpolitikusai lesznek a meghatározóak, akik közreműködésével csatlakozhattunk a NATO-hoz, és akik leállították Milosevics etnikai tisztogatásait.