galéria megtekintése

Alternatív Magyarország

2 komment

Mándy Gábor

Sokan kifejtették már a véleményüket arról, hogy az Orbán Viktor által kiépített új diktatórikus rendszert hogy lehetne megdönteni – illetve, hogy miért nem lehet majd megdönteni. Az egyoldalú választási rendszer esetleges üzemzavara esetére ugyanis itt maradnak a demokratikusan bebetonozott aknák a közszolgáltatásban és jogi apparátusban. Nem lehet egykönnyen visszaállítani a jogállamot. Sokan gondolják úgy, hogy a rendszer majd a saját dugájába dől (a hozzá nem értés miatt), illetve egy erőszakos összeomlás (taxis blokád, országos sztrájk, éhséglázadás, felkelés) vet véget neki.

Nekem más vízióm van. Szerintem a mai „hivatalos” állam mellett fokozatosan meggyökerezhet a népi ellenállás szövevényes rendszere. Nem a hatalmat megragadni akaró illegális mozgalomra gondolok (mint amilyen a kommunistáké volt a két világháború között), nem egy „kettős hatalomra” (mint 1917-ben Oroszországban), nem a fegyveres szembeszegülésre (mint amit a Kétezer szó sugallt 1968-ban, a csehszlovákiai beavatkozás előestéjén) és nem is a passzív rezisztenciára (amire 1849-től 1855-ig Magyarországon is volt már példa), hanem egy alternatív Magyarországra, amelyik egy másik logika alapján működik, és ellenáll a diktatórikus törekvéseknek. Kell-e ehhez új alkotmány? Nem feltétlenül. A ránk kényszerített Alaptörvénnyel szemben tiszta lelkiismerettel ragaszkodhatunk a demokratikusan elfogadott, 2011 előtti alkotmányunkhoz. Ameddig a körülmények nem teszik lehetővé, hogy összhangba hozzuk a modern világ követelményeivel.

Bizonyos szempontból az ellenállás már el is kezdődött. A kormány a plakátkampánnyal gyűlöletet akart kelteni a migránsokkal szemben, érzékeltette, hogy nemkívánatosnak tartja a megsegítésüket. Mégis több száz aktivista mondta azt magában: „nem érdekel”. És dolgozott tovább, bensőjéből vezérelve. (Hozzátehetjük, hogy Ferenc pápa is „besegített”.) Ilyen autonóm tevékenység az Eleven Emlékmű ma is tartó rendezvénysorozata (a hamis történelmi képet sugalló német megszállási emlékművel szemben), a plakátrongálás és a Kétfarkú Kutya Párt lakosság által finanszírozott ellen-plakátkampánya, az úgynevezett „nemzeti konzultációk” kérdőíveinek vissza nem küldése (8 millióból 6 millió esetben) vagy a határon felhúzott szögesdrótkerítés demonstratív átvágása. És amikor a törvénytelenül kiosztott földeket a helyi gazdák felszántották, akkor is ugyanez a logika működött. Ellenálltak. Megbüntették őket. De vállalni kell az állami retorziót, a büntetést, ahogy Nelson Mandela is vállalta. Mandelát egy egész világ támogatta, és végül diadalmaskodott. Bennünket is támogatna Európa jobbik része. És a retorzióknál is nagyobb büntetés, ha nem tudunk a saját szemünkbe, a gyerekeink és unokáink szemébe nézni.

 

Ez az ellenállás jelenleg szervezetlen, és az egyes csoportok egymással többet harcolnak, mint a kormánnyal. De előbb-utóbb kinő egy irányító „stáb”, amely összehangolja a különböző akciókat. Hogy ez a központ működhet-e itthon, vagy emigrációba kell vonulnia, az attól függ, mennyire válik elnyomóvá a hatalom.

Egy ilyen alternatív Magyarország más célokat fogalmaz meg, és más logikával működik, mint a hivatalos. Nem arra biztat, hogy ne fizessük be az adót, de – feltételezem – lehetőséget talál arra, hogy a befizetendő adónk egy részét (mondjuk, 1%-át) közvetlenül a közérdeket szolgáló intézményeknek juttathassuk (több tízezer ember renitens adózó magatartását nem olyan könnyű szankcionálni). Nem arra biztat, hogy ne tanítsunk az állami tantervek szerint, hanem hogy adjunk hozzá valami mást is, ami kiegészítheti a diákok világképét, segíti őket eligazodni a közéletben. Nem arra biztat, hogy romboljuk le, amit a hivatalos állam épít, hanem hogy építsünk mellé olyat is, ami nekünk kell.

Nem erőszakra van szükség, hanem szelídségre. Szelíd kitartásra. Példát mutattak már erre a keresztények Rómában, akik a legkíméletlenebb üldöztetés dacára sem adták fel a hitüket, és az „igazak” 1944-ben, akik a nyilas törvényekkel szemben is bújtatták az üldözötteket. Ez a mi hazánk, ez a mi életünk. Nem adhatjuk fel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.