galéria megtekintése

Álomesküvő

5 komment


Doros Judit

Most van itt az ideje, hogy újragondoljuk a Szépművészeti Múzeum küldetését, profilját, ha úgy tetszik, ars poeticáját. Miközben a szakemberek a Román Csarnok felújításával és az épületet kiszolgáló technika modernizálásával vannak elfoglalva a három évre tervezett kényszerszünetben, elementáris társadalmi igény bontakozik ki egy új, egy magasztosabb feladatkörre.
Ingyenes esküvőkre.

Tudom én, hogy minden lány szép lagziról ábrándozik, s egy leendőbeli férj igyekszik is szíve hölgye minden vágyát teljesíteni. Legalábbis ebben a szakaszban. Az majd csak később jön, hogy a beígért wellnesshétvége helyett megnyitja majd a fürdőszobai csapot – „látod, ez is milyen szépen csobog!" – és nagy kegyesen masszírozza négy percig a vállunkat – „ugye jobb, mintha egy idegen csinálná?".

Habony Árpád 2007-ben vette feleségül Kaminsky Fannit, s egyik esküvői tanújuk Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója volt. Árokbetemetésre kifejezetten alkalmas lehetett az esemény, hiszen – miként az Emmi fensőbbségesen közölte, megtalálva újra az egyetemleges bűnbakot – a kormányfőt ekkoriban Gyurcsány Ferencnek hívták, az ara viszont Orbán Viktor sajtósaként dolgozott – tesszük hozzá mi. Fifti-fifti.

 

Habony Árpád nevét akkor még egyáltalán nem ismertük. Azt is csak most utólag, az úgynevezett szabad enciklopédiából böngésztük ki, hogy autószerelőnek szánták szülei, de egy tanára ajánlására a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába jelentkezett, s díszítőszobrászként végzett esti tagozaton. Bele se merünk gondolni, hol lett volna a lagzi, ha történetesen hentesnek tanul. Vagy gázszerelőnek. Később a Képzőművészeti Főiskolának is nekilendült, de – idézzük: „tanulmányait nem fejezte be, mert pénzt kellett keresnie”. Ez elég jól sikerült, bár egy egész ország őrül meg lassan a kíváncsiságtól, vajon mivel is keresi kenyerét a meglehetősen nagy lábon élő díszítőszobrász. A múzeumért terembérletet ugyan ennek ellenére sem fizetett, de pár napja megtanultuk azt is, hogy fontos embernek nem is kell, mert imázsával emeli a gyűjteményi presztízst.

Ha a nagyvonalú terekkel bíró Szépművészeti Múzeum alkalmas díszvacsorák, partnertalálkozók, koncertek, bálok lebonyolítására – miként egy rendezvényszervező cég ezt honlapján hirdeti –, akkor alkalmas esküvőre is. S ha egyik honpolgárunk ingyen keringőzhet át az egyiptomi gyűjteményből az afrikaiba karján menyasszonyával, akkor ez az élmény majd – a most folyó felújítás után – másnak is grátisz jár.

Legfeljebb a kevésbé fontos honpolgárok nem az időszámításunk előtti IX. században készült Sesonk trónörökös szobra vagy az időszámításunk előtti III. századi bronz Ülő macska előtt ropják majd a csárdást, hanem beérik a négyezer éves víziló­agyarból faragott, mágikus erővel felruházott varázsbottal.

Szintén gyűjteményi darab.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.