Lehet a jó mellett rosszul érvelni –eredményesen. De ettől még a rossz érv rossz. És visszaüt. Nem jó a házasodás jogának kiterjesztése mellett azzal érvelni, hogy mindenféle házasság ugyanolyan jó. A politikai szabadság mellett sem lehet azzal érvelni, hogy minden párt ugyanolyan jó.
„A házasság két ember legmélyebb köteléke, amelyben a szeretet, a hűség, az odaadás, a család és az önfeláldozás a legmagasabb szinten testesül meg” – így érzelmeskedett a melegek házasságának alkotmányos jogát indokolva Amerikában Kennedy bíró. Ennek a valósághoz semmi köze. A házasságok nagy része rossz. Magyarországon minden második válással végződik, a gyerekek fele pedig házasságon kívül születik. Közülük soknak a szülei, hál’ istennek, mélyebb kötelékben élnek együtt, mint mások sok-sok, válás felé haladó házasságban.
Kerék-Bárczy Szabolcs szombati számunkban így érvel: „a házasság fontos intézmény, függetlenül attól, hogy az abban részt vevők milyen neműek. Mert a szeretetnek nincsen neme és kora, és nem kapcsolódik hozzá semmilyen feltétel, vagyis ennek az érzésnek a megélése a szabadság szuperlatívusza, hiszen a szeretet »mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel«”. De mi köze az államnak ahhoz, hogy ki kit szeret, hogyan, meddig és mennyire?! Hogy ki kit csal meg, ki miért él vagy nem él együtt valakivel?! Az állam ne érzelegjen, hanem érzelmeik firtatása nélkül biztosítsa polgárai szabadságát magánéletük körében. Demokratikus állam nem foglalkozhat azzal, hogy színleg vagy igazán szeretik-e egymást a házasulandó felek, hogy tartós lesz-e az együttélésük, összeillenek-e, képesek-e gyermeket nemzeni, érdekházasságot kötnek-e, nyitott házasságban avagy házastársi hűségben akarnak-e élni egymással, megszenteltetik-e a köztük lévő köteléket valamely – és melyik – egyház szabályai szerint. Stb. Ugyanígy és ugyanezért nincs az államnak köze hozzá, hogy külön- vagy egyneműek-e a házasulandó felek.
