Sok minden eldől hosszú időre azzal, ahogy a görög válság véget ér. Nem tudjuk, mi történik szerdától Görögországban, ha addig nem születik megállapodás. Arra, hogy megszülessék, immár alig van esély és már a hétfő is felettébb bizonytalan. Nem tudjuk, lesz-e még Európában újraelosztó-egyenlősítő középbaloldali politika, vagy egyszerűen megszűnik ez az opció. Közismert, hogy a hagyományos középbal pártok úton vannak a jól megérdemelt eltűnés felé (az MSZP nem is annyira különleges eset).
Azt, amit egyáltalán baloldaliságnak lehet nevezni, ma csak a friss, „szélsőséges” balos mozgalmak képviselik és – ahogy mások mellett Paul Krugman is megállapítja legutóbbi blogbejegyzésében – a trojka szorgalmasan dolgozik azon, hogy ezt az irányzatot még azelőtt ad acta tegye, hogy túlzottan veszélyessé válna. A közkiadások további csökkentését, az élelmiszerek áfájának emelését, a munkavállalói jogok és védettségek maradéktalan felszámolását ugyanis semmilyen „baloldali” politika nem támogathatja, ellenezni viszont nemigen szabad.
Kérdés továbbá, mi lesz a népuralommal: a görög parlament népszavazást írt ki a hitelezők követeléseiről, és ezt mindenki, aki számít, azonnal borzasztó felelőtlenségnek, rémséges destabilizálási kísérletnek minősítette. Pedig a Szirizának ehhez muszáj újabb felhatalmazást kérnie, egyszerűen azért, mert nem ezt ígérték, nem ezzel nyertek választást. Ráadásul a görögök többsége, bár természetesen ellenzi a további – hosszú évek alatt sehová sem vezető – megszorításokat, nem akarna kilépni az eurózónából sem: most, úgy tűnik, választaniuk kell, még ha a döntésük nem is érdekel senkit.