Az ember Budakeszin gyanútlanul száll fel a hőségben a 22-es buszra, lenge nyári ruhában. Ha tudná, hogy a Vadasparknál már azt fogja érezni, valamely Himalája-csúcstámadás alaptáborához közelít, felszerelte volna magát meleg holmival.
A Gyermekvasút megállónál többen megjegyzik: jó hideg van, ma biztos utasutáló sofőr vezet, aki úgy van vele, ha a kuncsaftjai megfagynak, legalább nem pofáznak. Különben se jó nekik semmi. Amikor még nem volt légkondi, nem sípoltak, hogy vegye már lejjebb meg följebb: az volt a szép világ.
A Dénes utcához érve az utasok kezdenek összébb húzódni, az ablakokon megjelennek az első jégvirágok, szép szabályos, mutatós formák, a busz jegesen süvít lefelé a Bíróság felé. A Labanc utcánál kicsit fellélegzünk, mert egy iskolás csoport száll fel, ami azt jelenti, hogy tovább van nyitva az ajtó a szokásosnál. Nagyokat szippantunk az ózondús levegőből.
A Budagyöngyéhez érve azt látom, hogy egyik utastársam szakálla elkezd jegesedni, látszik a lehelete. Távoli emlékeimben a Delta főcíme rémlik föl, törtetünk előre valamelyik sarkra, Amundsen legyen velünk!
