De azért persze a kijelentés első felét sem szabad szó szerint venni. 1999-ben 5652 jugoszláv állampolgár kért menedékjogot Magyarországon, túlnyomó többségük koszovói. Közülük mindössze 35 személyt ismertek el menekültnek. Téved, aki azt hiszi, hogy ez a hatóságok idegenellenességét jelzi: a magyar nemzetiségűek sem részesültek védelemben. Elutasították egy szabadkai magyar fiatalember kérelmét is, aki a katonai behívó elől szökött Magyarországra, mert – mint mondta –, nem akart a koszovóiak ellen harcolni. A menekültügyi hatóság békéscsabai ügyintézője ellenben a határozatában leszögezte: a katonai szolgálat Jugoszláviában alkotmányos kötelezettség, katonaszökevények nem részesülhetnek védelemben.
A menekültellenességnek hosszú története van Magyarországon. Pedig nem volt ez mindig így. Nemcsak a zömmel magyar nemzetiségű erdélyi menekülteket fogadta a magyar társadalom rokonszenvvel 1988–89-ben is, de a jugoszláviai háború menekültjeit is. Antall József 1991-ben Mohácson, a mohácsi csata emléknapján foglalt állást a háborús menekültek befogadása mellett, és az ország déli részén családok sokasága kínált szállást a menekülőknek.
Az idegenellenességet Boross Péter hozta be a politikai retorikába, pontosabban ő hozta vissza a külföldieket ellenőrző kommunista állambiztonsági szervezet paranoiás fogalomtárából a bizonytalan lábakon álló demokrácia közbeszédébe. Ő mondta először, hogy Magyarország megtelt, hogy a külföldiekkel mindig baj van. A politika vitte táncba a közvéleményt, a nemzetinek mondott politika nyomán vált egyre általánosabbá az idegenellenesség.
Egy ideig úgy tetszett, az idegenellenesség helyettesíti a szalonképtelen antiszemitizmust. De a legfrissebb közvélemény-kutatásokból tudjuk: az antiszemitizmus már korántsem szalonképtelen. Az idegengyűlölet akár el is maradhatna. Hiszen a magyar menekültpolitika úgyis arra épült, hogy a menedékkérők legnagyobb része néhány héten belül elhagyja az országot, semmit sem kell tehát tenni a beilleszkedésük érdekében. Ez magyarázza a hisztérikus tiltakozást is a „betelepítési kvóta" ellen, hisz Magyarország – ellentétben az Európai Unió civilizált tagországaival – semmiféle infrastruktúrával nem rendelkezik, amely lehetővé tenné a külföldiek integrációját.
Kormányaink szeretnek azzal dicsekedni, hogy a volt kommunista országok közül Magyarország csatlakozott elsőként a menekültek helyzetéről szóló genfi egyezményhez. Márpedig a genfi egyezmény 31. cikke kimondja, hogy „a szerződő államok az országba való jogellenes belépésük vagy tartózkodásuk miatt nem sújtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük vagy szabadságuk veszélyeztetve volt". Korábban Orbán Viktor kijelentette, hogy csak az Atyaúristen van a magyar alkotmány felett. Gondolom, ez a kijelentése a maga alkotta alaptörvényre is érvényes. Csakhogy az alaptörvény kimondja, Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. Ráadásul az egyezményt magyar törvény is kihirdette, a menedékkérőkre vonatkozó eljárás részletes szabályai pedig az Európai Unió jogának adaptációja révén a hazai jog részévé váltak. Akármilyen közvetlen kapcsolatban áll is Orbán Viktor az atyaúristennel, mindezeket a jogszabályokat nem hagyhatná figyelmen kívül, nem rúghatná fel a genfi egyezményt azzal, hogy hatóságai büntetőeljárást indítanak a menedékkérők ellen, és nem szabotálhatná el, hogy a polgárháború elől menekülők legalább ideiglenes védelemben részesüljenek.
Mindezt azért teheti meg, mert Magyarország már nem jogállam. Orbán Viktor komoly erőfeszítéseket tesz, hogy kivezesse az országot Európából. Hatalma jelenleg szilárdnak látszik. Örökké azonban nem fog tartani. S ha egyszer vége lesz, regnálása a történeti emlékezetben olyan nyomot fog hagyni, mint Rákosié. No nem a félelmetes, a tömeggyilkos Rákosi képét idézi majd fel, hanem a görcs akarnok kis borzasáét: ámuldozva gondolunk majd vissza rá, hogyan érhette el ez a felfuvalkodott kolbásztöltögető, hogy egy ország foglalkozzon a naponta változó, képtelen ötleteivel. Menekültellenes intézkedéseivel, a vasfüggöny újjáépítésével Orbán Viktor megerősítette porladásnak induló népszerűségét. Most Európa megmentőjének szerepében tetszeleg. De miközben borzongva élcelődünk pávatáncán, idézzük emlékezetünkbe, mit mondott Slachta Margit egy hetvenöt évvel ezelőtti „idegenrendészeti intézkedésről", a rendezetlen állampolgárságú zsidók kitoloncolásáról, amely húszezer ember meggyilkolásához vezetett. „Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő – írta társaival együtt a Szociális Testvérek katolikus szerzetesrend főnök asszonya 1941. augusztus 20-án úti jelentésé-ben, amelyet Horthy Miklós feleségéhez is eljuttatott –, de egy biztos: lesz még idő, amikor ismét a szabadság, a jog és az igazság fognak uralkodni az erőszak helyett. Magyarország jövője és nemzetünk becsülete szempontjából nem közömbös, hogy mi lesz akkor eljárásunkról a művelt emberiség véleménye. Tudjuk, hogy e pillanatban nem népszerű ügyet képviselünk. De kötelességünknek tartjuk szavunkat felemelni ott, ahol a hallgatás lelkiismeretünk szerint bűn volna."
Elhangzott április 23-án az Ekint szabadegyetemén. A szerző a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnöke.
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
