galéria megtekintése

Al-Bagdadi után

2 komment


Miklós Gábor

Talán már két napja nem is él al-Bagdadi, az Iszlám Állam kalifája. Amerikai bombatámadás okozta a halálát a hírek szerint „székvárosában”, Rakkában. Nemrég vesztette el az Iszlám Állam az iraki Falludzsát, bár a kormánycsapatok és a síita fegyveres osztagok még harcolnak a városban a fegyvereseivel.

Változik-e mindettől a helyzet a térségben, megszűnik-e az Európára is nehezedő migrációs és politikai nyomás? Úgy látszik, hogy a nagyhatalmak és a régió kormányai végképp megelégelték ennek a vérengző bűnszervezetnek a pusztítását. Még azoknak a helyi erőknek is elegük lett belőlük, amelyek évekig mögöttük álltak pénzzel, fegyverrel, hírszerzési támogatással, logisztikai segítséggel. Például azok a szunnita államok, amelyek a síita iráni nyomulást akarták megállítani általuk. Vagy azoknak, akik a kurd függetlenségi törekvéseknek akartak véget vetni az IS által. A „kalifátus” azonban veszélyes kihívója lett ezeknek is. Az oroszok nem engedhették meg, hogy kormányzó vazallusukat elveszítsék Szíriában, miközben az IS az észak-kaukázusi régióban is bázisokat nyit.

Elég nagy most már az akarat, hogy kiiktassák ezt a vérengző szörnyeteget a világkultúra szülőföldjéről. A Nyugat véget vetne az IS és az európai muzulmán diaszpórák közötti mozgásnak is. Leegyszerűsítve a menekültáradatot is az IS terrorjának tulajdonítják. Előlük menekülnek. Meg kell akadályozni azt is, hogy a dzsihád nemzetközi brigádjainak veteránjai otthon folytassanak tébolyult terrorháborút. Állítólag most is úton van egy halálbrigád Párizs és Brüsszel felé Szíria partjairól – írták a belga lapok.

 

És valóban, a helyzet még nem „normali­zálódik”. Irakban újabb tűzfészkek keletkeznek. Szíriában a tűzszünet értelmetlen szó lett. A diktátor erős, mert ellenfelei megosztottak, ahogy ellenfeleinek támogatói is azok. Az IS-t ki lehet kapcsolni, de a konfliktusoknak még számos aktora áll készen a harcra. Hasonló brutális erők bárhol jelentkezhetnek. Most ­Líbiában és Jemenben van ilyen háború, s más országokban is léteznek alvó konfliktusok. A közel-keleti térségnek nyilvánvalóan nem az IS léte az egyetlen vagy a legfőbb problémája. Nem ez a szervezet a véres konfliktusok egyedüli oka.

Az IS viszont sikeres volt a közösségi média kezelésében az internetes nyilvánosságban. Azzal lett ismert – és szerzett támogatókat, önkénteseket –, hogy brutálisan szembeszegült a nyugati értékekkel, az emberiességgel. Élnek a médiaterror eszközeivel is. Szétverhetik, de a válság gyökerein valószínűleg új háború, új menekülthullám keletkezik. Megmaradtak az etnikai, vallási ellentétek, a korrupcióra épülő államgépezet, a diktatúra, a demográfiai robbanás okozta ifjúsági munkanélküliség, az óriási jövedelmi különbségek. A térség elsivatagosodása. Ezen tenyészik a vallási gyűlölködés, a premodern világ iránti nosztalgia, a Nyugat és a demokrácia gyűlölete. A válság az ­állandóság a térségben. Továbbra is mene­külni fognak az emberek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.