Valószínűleg az túl egyszerű magyarázat, hogy egy Sándor Mária hiányzik a magyar oktatásügyből. Mégis, az ember hajlamos azt gondolni: ha lenne akár egyetlen tanár vagy tanító, aki eljut a felháborodás azon fokára, ahol a természetes szorongást már legyőzi a düh, akkor ez a „fekete pólós” pedagógus felrázhatná a lemondó beletörődésből az egész magyar iskolaügyet.
De ilyen személy híján megint elmúlt egy újabb tanév, és csak tovább hoffmannizálódtak a hazai iskolák. Ennek ellenére az egyetlen tiltakozás, amelynek a társadalom tanúja volt, a szegedi Ságvári Gimnázium neve miatt tört ki. Tisztelet Barok István testnevelő tanárnak, nem ő tehet róla, hogy a harc elbukott. Persze napról napra benne élve, a mókuskereket hajtva egy idő után nagyon is változtathatatlannak tűnhet a rendszer.
Hiszen a mai tanárok, tanítók a saját bőrükön tapasztalták meg, hogy egy eléggé elszánt és szemellenzős hatalom a száguldó vonatot is vissza tudja fordítani a sínen, vagy ha nem, hát legalább kisiklathatja. Tanúi voltak, amikor az évtizedeken át építgetett reform egyetlen tanév alatt az ellenkezőjébe fordult, és testközelből figyelhették, hogyan írja át az orbáni akarnokság a rendszerváltás óta megkérdőjelezetlen alapelveket.
