Ilyen helyre utaztok? Ott nem lőnek? Ezt kérdezte a jó barát, amikor megtudta: a Kaukázusba utazunk egy hétre. A kérdés jogos: nincs a térségben ország, amely ne állna háborúskodásban valamelyik szomszédjával.
A grúzok például az oroszokkal, akik megszállták Abházia és Dél-Oszétia csak általuk elismert köztársaságait. A konfliktus dacára Grúzia tele van orosz turistákkal, a boltok orosz árukkal, az orosz nyelv jó közvetítő a helyiekhez.
Örményország? Ők is háborúznak elvben az azeriekkel, akiktől harcban ragadták el Hegyi Karabahot és a területet övező térséget, elűzve onnan a helyieket. Időnként lövik egymást. Azt írta az újság, míg ott időztünk, hogy a jereváni kormány kárpótlást fizet egy határ menti körzet lakóinak, akik nem tudták leszüretelni a szőlőt az azeriek állandó lövöldözése miatt. – Ez nem háború? – kérdeztem az iránytaxiként működő minibusz vezetőjétől. Nem, ez politika! Szerinte a két nép nem gyűlöli egymást, csak a politika csinálja a balhét. Az örmények és azeriek, amikor Oroszországban vannak, a legjobb barátok, segítik egymást, állította. Csak otthon gyűlölködnek.
Az iránytaxiban utazó tanárnő is ezt erősítette meg, hozzátéve, hogy a háborús politika miatt nincsenek munkahelyek. Neki sincs, ezért ő most Krasznodárba költözik. Egy hét alatt tucatnyi ilyen történet gyűlt össze. Apropó, háború! A török–örmény határ is le van zárva, szintén a karabahi háború ürügyén. Itt még az I. világháború sem ért véget. Az 1915-ben kezdődött örményirtás történetét nem zárták le, megbékélésről nem is beszélnek. Miközben az utakon török kamionok viszik az árut. Az örmények pedig a jereváni Kilikia buszpályaudvar elől indulnak iránytaxikon Trabzonba, Diyabakirba, Isztambulba.
