Adugáz

Még ha valós lenne is ez a veszély – mint ahogy nem az –, mondhat-e ilyet bárki bevásárlás előtt? Nem egy ország biztonságáért felelős vezető, egy állítólag rafinált stratéga, a rezsicsökkentések Paganinije, hanem bárki, aki lemegy a piacra egy nagyobb tétel krumpliért. Nem, nem mondhat. Ellenben e valótlanság hangsúlyozásával tálcán kínálja az országot az eladnivaló áruval érkezőnek.

Aki 2008-ban még puccsnak nevezte az oroszokkal kötött gázszerződést, aki úgymond az oroszok elleni védelem jegyében vett 2011-ben félezer milliárdunkért Mol-részvényt, aki 2012-ben erre az esztendőre energiafüggetlenséget ígért, aki tavaly nem kötötte a paksi beruházást új gázszerződéshez, nos, ő látszólag most döbben rá arra a húsz éve ismert tényre, hogy a megállapodás az idén lejár. A Hír TV-ben – még a lelkiismereti forradalom előtt – kissé már finomított, mondván, igazából egy rugalmas szerződésben gondolkodik, mert ugyebár ki tudja, mi lesz. Valóban, bizonyára együtt dúdolják majd Putyinnal: ahogy lesz, úgy lesz.

Ehhez képest energiafüggetlenségünk állítólagos záloga, a magyar–szlovák gázvezeték kissé ütemtelenül lép a színre. Addig minden rendben ment, amíg a beruházás fejében negyvenmilliárd közforint átkerült Orbán cimboráihoz, amiért cserébe a választási kampányban átadhatott egy félkész csövet. De most, hogy már rég ömlenie kéne onnan a nyugati gáznak, senki nem mond semmit, a Fidesz és sajtója hallgat.

Orbán tehát – atomügyben már Putyin örökös adósaként – most működésképtelen pótcsöve mellől dideregve ingyengázt kér az oroszoktól. Putyinnak erre kell kimért választ adnia. Még szerencse, hogy nem fogja ránk erőltetni a demokráciafelfogását.

Titkon remélem, hogy ez az egész csak figyelemelterelés, akár bármiről.