A „maastrichti” (bruttó) államadósság a második Orbán-kormány megalakulása előtt (2010 első negyedévéig) növekvő irányzatot követett. Azóta se nem nő, se nem csökken: a GDP 79–85 százaléka között ingadozik. Ingadozásában nyomtalanul eltűnt az a 3000 milliárd forintos, az akkori GDP 10 százalékát is meghaladó csökkenés, amelyet a magánnyugdíjalapok elkobzásának első, 2011. évi köre jelentett (volna). A csökkenés látszatának keltése és a kedvező uniós mérési eredmény elérése érdekében az utóbbi években ideiglenes kötvény-visszavásárlásokkal és a forint év végi erősítésével (a devizaadósság forintértékének leszorításával) szépítgetik a negyedik negyedévi adósságadatokat, például 2012-ben 1,0, 2013-ban 0,8 GDP-százalékpontos csökkentéssel az előző negyedévhez képest. Ami pedig a nettó adósságot illeti, az nemhogy csökkenne, de a 2005-től megfigyelhető növekedési irányzata egyáltalán nem tört meg a Fidesz kormányra kerülése óta. 2010 első negyedéve és 2014 harmadik negyedéve között a GDP 63 százalékáról 75 százalékára nőtt, s egyre közelebb került a bruttó adóssághoz.
A nettó adósság magas értéke többe kerül az államnak (és így a gazdaságnak), mint a bruttó adósságé. Ugyanis a különféle pénzügyi eszközök (amelyeket a nettó adósság számításakor levonunk a bruttóból) többnyire hajtanak több-kevesebb hasznot. Így a bankbetétek gyorsan mobilizálhatók. Ennek nagy jelentősége volt 2008 végén, 2009 elején, amikor megrendült a piaci hitelezők fizetőképességünkbe vetett hite. A betéteknek emellett kamathozamuk is van, de az nem különösebben magas; a válság enyhülésével a betétek csökkenthetők voltak. Ugyancsak van hozamuk az állam által nyújtott hiteleknek; ezek mennyisége is csökkenő irányzatú, nemcsak az államadóssághoz és a GDP-hez képest, hanem forintban is. Kisebb tételektől eltekintve, növekedést csak a részvények és részesedések mutatnak: 2010 első negyedévétől 2014 harmadik negyedévéig közel 1300 milliárd forinttal növekedett ezek értéke, s az időszak végén már az összes eszköz több mint 40 százalékát tette ki. Ez a növekedés a divatba jött államosításoknak köszönhető.
2010–2013-ban körülbelül 1000 milliárd, 2014-ben egy év alatt 700 milliárd forintot költött az állam vállalatok, vállalatrészek vásárlására. Egyes új szerzemények nem közvetlenül az állam, hanem a Magyar Posta vagy a Magyar Villamos Művek tulajdonába kerültek, és átértékelések is történtek, így lett az 1700 milliárdos költésből 1300 milliárd forintos növekedés az állam ilyen eszközeinek körében.
Vajon milyen hozamot várhatunk ettől a növekedéstől? A vásárolt vagyon eddigi hozama lehet a kiindulópontunk. A legnagyobb tételen – a Mol kb. 500 milliárd forintba került 20 százalékos pakettjén – eddig több mint 200 milliárd forintot vesztett az állam a tőzsdei részvényárcsökkenéssel. De a közeljövő talán nem hoz további hasonló katasztrófát. A többi államosított cég közül 2013-ban a Girónak volt a legnagyobb, egymilliárd forintos nyeresége. A másik oldalon a Széchenyi Bank 2 milliárdot vesztett, a Mol pedig 78 milliárdot (de ott az állam csak alig negyedrészben tulajdonos). Nehéz föltételezni, hogy a közeljövőben számottevő pozitív hozam alakulna ki összességében a vásárolt csomagnál. Hiszen a népszerűségvesztéssel szembesülő kormány aligha tudja majd a rezsicsökkentés kiszabadított szellemét visszagyömöszölni a palackba. Márpedig a rezsicsökkentés egyre inkább veszteségessé teszi az – államosításokban domináló – közszolgáltató vállalatokat. Ugyanúgy, ahogy a bankadóféleségek burjánzása és az ezekhez társult „fair bank”-törvény rombolja a bankokat – az államosítottakat is (noha közülük a Magyar Külkereskedelmi Banknál egyébként sem néz ki nyereség). Mindezt figyelembe véve, nagy jóindulattal nullára tehetjük az 1700 milliárd forint ráfordításával vásárolt vállalatcsomag várható hozamát. Más szóval, úgy tűnik, olyan pénzügyi eszközcsomagot szereztek be, amelynek nem lesz hozama.
Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az államosításokat a kormány mással indokolja, nem azzal, hogy az érintett cégek állami tulajdonban jövedelmezőbben fognak működni. A bankok esetében arról beszélnek, hogy majd újra privatizálják őket magyaroknak, akik a külföldi bankoknál jobb tulajdonosok lesznek abban az értelemben, hogy nagyobb hasznára lesznek a magyar gazdaságnak. A bankok magyar magántulajdonának katasztrofális tapasztalatai az Ybl Bank összeomlásától (1993) a Széchenyi Bankéig (2014) húzódnak. Ideje lenne megérteni, hogy ezek megbízható belföldi tulajdonosai csak olyan intézmények (például erős befektetési alapok) lehetnének, amilyenek nálunk egyelőre nem jöttek létre. Ami pedig a közszolgáltató vállalatokat illeti, őket azért államosította a kormány, mert „stratégiaiak”. Hiába kérdezzük, mit jelent ez: soha senki nem adott erre érthető magyarázatot sem nálunk, sem Franciaországban, a „stratégiai vállalatok” őshazájában. Racionálisan közelítve a kérdéshez azt kell kérdeznünk: vajon az állam szabályozó és a szabályok betartását kikényszerítő hatósági szerepéhez, erejéhez mit tesz hozzá a tulajdonosi pozíció? Aligha annyit, amennyi megéri az ilyen cégek állami tulajdonba vételét.
A nagy bevásárlásnak volt alternatívája. Helyette például csökkenthették volna 1700 milliárd forinttal a bruttó (és egyúttal a nettó) államadósságot. Ezzel az adósság kamatterhe a mai, négy százalék alatti kamatlábak (tízéves kötvényhozamok) mellett is több mint évi 60 milliárd forinttal csökkent volna. Ez az érték hamarosan 100 milliárd forint lesz, vagy több, hiszen a kamatláb, ha nem emelkedik is a 2011. végi 10 százalékra, bizonyosan nem marad hat százalék alatt akkor, amikor majd az amerikai FED mellett az Európai Központi Bank és a Bank of England is szigorít a monetáris politikáján.
Ez a kamatmegtakarítás kézzelfogható eredmény lett volna. És akkor nem kellene az államadósság tényleges, gazdaságunk jövője szempontjából fontos csökkentését hazudozással helyettesíteni.
* A szerző közgazdász, kandidátus.
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
