A házasságtörés minden szekularizált, civilizált jogállamban magánügy, amiért nem lehet senkit megölni a sariára hivatkozva. De az Ótestamentumra hivatkozva sem. E tekintetben a saria és Mózes törvényei között nincs különbség: „Ha valaki más ember feleségével paráználkodik, mivelhogy az ő felebarátjának feleségével paráználkodik: halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő” (Mózes III. könyve 20.10.). Ez áll abban a könyvben, amelyet az amerikai polgárok túlnyomó többsége a legnagyobb tiszteletben tart, és az életében iránymutatónak tekint.
A házasságtörés csak egy példa, Mohamed és Mózes törvényei szerint is sok minden egyébért jár halál, amiért jogállamban nem járhat. Az Ótestamentum 36 cselekményre ír elő halálbüntetést. Például istenkáromlás vagy hitehagyás esetére. Mózes törvényei szerint a mi szerkesztőségünk és olvasótáborunk jelentős részét ki kellene irtani, velem együtt. Mégsem követeljük, hogy tartsák távol tőlünk azokat, akik életük vezérfonalának tekintik a kiirtásunkat követelő Írást.
A saria sok minden, nem csupán jogrend. Filozófia, értékrend is az iszlámnak az igazságról való felfogása. Egy moszlim nem tagadhatja meg ezt úgy általában, mert akkor ő már nem moszlim. A trumpista logika összekapcsolja a jogállam védelmét a jogállam tagadásával, a vallásszabadság sárba tiprásával, a hit szerinti diszkriminációval, százmilliók hitének betiltásával.
Az iszlám despotizmussal szemben igencsak kritikus Dobrovits Mihálytól (is) tudjuk, hogy az egyes muszlim régiók joggyakorlata nagyon különböző, „az egyes országok hagyományaihoz és politikai viszonyaihoz alkalmazkodik”, „a saria büntetőjogi rendszerét sehol sem használják tisztán”, hanem csak részlegesen a deklaráltan iszlám rezsimekben is, s az iszlám államok zömében „nyugati típusú büntetőbíráskodás érvényesül”.
Szó nincs róla, hogy az iszlám a maga jogfelfogásával teljességgel alkalmazkodóképtelen és integrálhatatlan lenne. És arról sincs szó, hogy ne lenne vele sok, olykor drámai, olykor tragikus probléma. Különösen, ami a családjogot, a legtradicionálisabb családokban élő nők és gyerekek helyzetét illeti. Csak az biztos, hogy aki a jogállamot a vallásszabadság és lelkiismereti szabadság tagadásával védi, az nem védi, hanem támadja.
