A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Orbán-féle nemzeti konzultáció alapján fogalmazta meg kiszivárogtatott hitelfeltételeit (már ha az IMF és a feltételeit), amelyek elfogadása esetén hozzájuthatunk a biztonsági védőhálóhoz. A feltételek, amelyekről a kormánybarát sajtó már követelésekként beszél, egyértelműek: normális ember nem felelhet rájuk igennel. Akarjuk-e a nyugdíjak, a családi pótlék csökkentését, a nyugdíjkorhatár és az adókulcsok felemelését, az utazási kedvezmények, illetve a helyi önkormányzatok büdzséjének megkurtítását, az ingatlanadó bevezetését és a bankadó eltörlését? Persze hogy nem. Igaz, a bürokrácia csökkentésére vonatkozó IMF-igényen és a privatizáció újraindításán el lehetne töprengeni egy percet. A bürokráciát állítólag folyamatosan építi le a kormány, ezermilliárdos program van e téren folyamatban, előnyeibe azonban sehol sem ütközik az ember. A versenyképességi ranglistán a világ 138. legbürokratizáltabb államaként tartanak nyilván minket, ebben a kérdésben tehát lenne mozgástere a kormánynak.

A reprivatizációban, a vállalatok nemzetiesítésében élen jár a kormány, elég az oroszok Mol-pakettjénak visszaszerzésére, a Rába államosítására gondolni, hogy a küszöbön álló gigantikus E.On-ügyletről már ne is beszéljünk. És hamarosan jön a nemzeti kolbászvállalat is, Lázár módra. Nemzetállam vagyunk, erős nemzeti vállalatokkal, amelyek a nemzet javára termelik a profitot, vagy – a közműszolgáltatók esetében – a nonprofitot. Orbán Viktor ezt a leckét adta fel, az pedig másodlagos kérdés, hogy esetleg a reprivatizált vállalatok állami üzemeltetése az új garnitúrával mennyire lesz majd hatékony. A kétszáz fősre olvasztott következő parlamentből kiszoruló kádereknek is kell a jól fizető állás. A privatizációról tehát nem lehet szó, és punktum.

A Fidesz-KDNP közös sárvári frakcióülés hangulatát rendesen megalapozza az IMF-es „fenyegetés”, netán ultimátum, ami „teljességgel elfogadhatatlan” a magyar emberek számára. Orbán és a tárgyalásokat vezető Varga Mihály ismét erős legitimációt kap a frakcióktól, hogy százegy százalékig a magyar emberek érdekeit képviselje a hamarosan újrakezdődő megbeszéléseken. Hogy mi a magyar emberek érdeke, azt is majd ők mondják meg. 

„Az IMF-hitel nem úszható meg” – mondta a Corvinus egyetem hétfői tanévnyitóján államilag finanszírozott korábbi és immár „önfinanszírozásra áttérített” gólyák előtt Varga Mihály. Hogy ezt abban a közegben mennyire gondolta komolyan, azt csak ő tudja. A megegyezésbarát kormánykommunikációnak hitelt adni épp olyan veszélyes dolog, mint az IMF-et, a mi bankunkat újfent kiebrudalni. Lassan antagonisztikussá növik ki magukat az ellentétek a felek között, és ebben óriási a kormány felelőssége. Jobban mondva felelőtlensége. Az időhúzásra alapozó kormányzati tárgyalási technika lényege, hogy tízből elfogadunk mondjuk négy pontot, hármat tárgyalási alappá nyilvánítunk, négytől pedig elzárkózunk. A folyamat során csak az arányok változnak, a kategóriák soha nem üresednek ki, a kormány gondoskodik ugyanis a megfelelő utánpótlásról, új vitapontokról. Mint amilyen a jegybankra kirótt tranzakciós illeték, vagy az E.On magyarországi érdekeltségeinek visszavásárlása, amiről eleve tudható, hogy nem nézné jó szemmel az unió.

Az időt addig lehet húzni, amíg a piac azt nem mondja: ne tovább! (Úgy tűnik, a kormány szerint még lehet.) 

Szélsőségesen optimista forgatókönyvek szerint akár 2014 végéig is finanszírozni tudjuk magunkat a piacokról – IMF-megállapodás nélkül is. Csakhogy abba bele fog rokkanni az ország, mert gazdaságpolitikai fordulat nélkül, Matolcsy György unortodox ötletekkel dugig tömött íróasztalfiókjára hagyatkozva minden nap eggyel közelebb kerülünk ha nem is a csődhöz, de az infarktushoz. Az IMF-megállapodás sokat segíthetne, olcsóbbá tenné az adósságfinanszírozást, a megmaradt összegekből Matolcsy utóda befektetőbarát gazdaságpolitikát hirdethetne meg. Bárhogy is lesz, Orbán és Matolcsy unortodoxiája és a "Hogy élhetünk IMF-hitel nélkül?" című népnemzeti társasjáték mindenképpen bekerül a Nemzeti Alaptantervbe. A sötét oldalakra.

Addig is, itt a lista, lehet rajta csámcsogni, vérmérséklet szerint felháborodni vagy éppen legyinteni. Hitelességét illetően azonban komoly fenntartások fogalmazódnak meg. Olyan műgonddal vannak összeömlesztve a kormány számára elfogadhatatlan feltételek (követelések), hogy az szakavatott kományközeli kommunikációs műhely aktív közbenjárását feltételezi. Az IMF nem szokott tárgyalások közben listákat közreadni, pláne kiszivárogtatni. Most se tett ilyet. A nagy műgonddal összeállított lista idehaza készült. Mert kell egy kis hangulat, egy kis feszültség, adrenalinfokozó, hogy meglássuk a fő ellenséget, mielőtt ismét harcba indulunk.

És győzünk, ahogy már megszokhattuk.