Nem könnyű ezt meglépni, barátságokat felrúgni, vajon muszáj-e ahhoz, ha azt akarom, hogy észhez térjenek? Nácikkal barátkozni ugyanis szerintem nem helyes döntés. Számomra fasiszta és náci az, akiket Bartus László (Szkinheadpárt - Élet és Irodalom, 2009. augusztus 28.) vagy Tamás Gáspár Miklós (Levél a jobboldalnak - Magyar Nemzet, 2009. június 13.; Föltartott kézzel - Népszabadság, 2009. szeptember 16.) oly konkrétan körül ír. Ilyen emberekkel barátkozni (de még csak beszélő viszonyban lenni is) azért nem helyes döntés, mert a legalapvetőbb pszichológiai ismeretekkel is tudjuk, hogy a környezet alakítja az identitást (a teljesen szilárdnak hittet is). Azért sem látom jó döntésnek, mert hiába a baráti jó tanács vagy a kritika, ezek nem gyakorolnak olyan mély benyomást, ha a baráti szeretet állandóan ott van, és megerősíti önigazolásában az embert, hogy jó, amit tesz és gondol, hiszen így is van, aki körül veszi őt.  

Kicsit kézzelfoghatóbbá téve a dolgot, adva van egy fasiszta neonáci szaktársam (akivel lehetetlen vitázni vagy meggyőzni bármiről - tiszteletem annak, aki velük már próbált vitázni). Továbbá az őt körülvevő nem szélsőséges egyetemi szaktársi baráti kör. És adva vagyok én, aki egyáltalán nem fogok kapcsolatot tartani egy neonácival, és nem tudom, hogy (elvileg genetikát tanult és természettudományokban jártas - természetvédelmi mérnököknek tanulunk) épeszű barátaim, illetve szaktársaim miért beszélgetnek vele, mikor ontja magából a demagóg sületlenségeket. Talán azért beszélgetnek vele, mert egy ember, mert ugyan náci, de mégis csak a szaktársunk. Viszont azzal, hogy valakivel szóba állunk, igen csak elvesszük a figyelmét az ő emberi agyának azon mintázatkereső programjáról, hogy vajon minden stimmel-e vele. A kiközösítés, szóváltás elutasítása, félrenéző pillanatok egyértelműen beindítják ezt a lélek és ego analízist, hogy „nem biztos, hogy mindent jól gondolok". Talán csak a jelenlét hiánya az egyetlen, ami mindent megváltoztat.

Egy korrupt polgármestert szerető családjának megléte megerősíti abban, hogy tovább tegye azt, amit. Sok esetben (jobb esetben) egy alkoholistát (Feldmár András szerint) csak az visz rá a változtatásra, ha egész szerető családja elhagyja, jelezve ezzel mély nemtetszését és egyet nem értését. Egy neonáci embert körülvevő toleráns és elfogadó (a neonáciban az embert meglátó) társaság szerintem csak megerősíti őt abban, hogy minden a legnagyobb rendben van vele. Nincs! Nincs kedves szaktársam, ha ilyeneket gondolsz és mondasz! Semmilyen szempontból sem elfogadható. Épp ez a lényeg, hogy Te emberileg (saját szabad tudatoddal) gondolkodsz így. Hát akkor, kedves szaktársaim emberileg hagyjuk őt saját levében főni és szakmai témákban is csak minimális kapcsolat illetheti.

A teljesebb kép látásához el kell még mondanom, hogy akik a legtöbbet érintkeznek vele, azok saját véleménnyel ugyan rendelkeznek (erről, hogy ő milyen), de ennek hangot adni nemigen mernek. Megszeppent, a (vele való) szakítás gondolatában bizonytalan nők, akik egyszerűen félnek elmondani egy ilyen arrogáns, és domináns férfinak, hogy „bocs, de én nem így gondolom, nem leszek többé a barátod, és nem is akarom hallgatni a mondókád". (Ami mindenről szélsőségesen gondolkodó, elfogult, önellentmondásokkal terhes, fasiszta, gyermeteg világnézetű, összeesküvés elméletekben hívő duma; pontosan olyan, amit Turai Balázs, az A.R.C Borz-díjasa a Kuruc.infant című munkájával megjelenít).

A környezet alakítja az embert. Ha emberünket a környezetében lévők elhagyják, alakulás fog benne lezajlani (legjobb esetben rájön, hogy miért tették). Ha emberünk környezetében a „pajtások" megmaradnak, akkor emberünk fogja az ő gondolkodásukat is szép lassan átformálni. Ismerjük az Amerikai história x című filmet: ha az apuka faji megkülönböztetésen alapuló sületlenségeket beszél a családi étkezőasztalnál, akkor a sok-sokévi 365 ebéd és vacsora a két fiút átszocializálja gyűlölködő náci elmékké.

A kiközösítés halált jelentett az őstársadalmakban. A normákat, aki megszegte, mehetett amerre látott, egymaga a természet nyers erőivel úgy sem tudott megküzdeni - az életben maradáshoz a fajunk  kialakulása óta közös összefogásra volt szükség.
A kiközösítés, mint területileg és fizikailag megvalósuló cselekedet az embert testi létében akadályozta meg. Modern korunkban a kiközösítés, mint szellemileg megvalósuló cselekedet az embert kulturális és szociális hálóiban semmisíti meg. Egyszerűen semmilyen gondolata és kívánsága sem fog felszínre kerülni, önbizalma elvész, hangja elakad, mert mindenki csak egy jelenlévő szellemként fog rajta átnézni.

Az érintkezésre (beszélgetésre, érvelésre, meghallgatásra) alkalmatlan nácizmus kezelése az elpártolás, a meghallgatás mellőzése erről az oldalról is, baráti (akár a legmélyebb) kapcsolataink megszakítása, ha kiderül, hogy bármilyen efféle szélsőséges megnyilvánulás található magatartásában. A busz hátuljában egyedül ülő, sarokba állított, vagy kukoricára térdepeltetett náci ideológia legalább elgondolkozik azon, mi a baj vele, és nem a „magunkfajtákkal". Nagyon remélem, hogy ugyanez nagyban is igaz.

Kapcsolódó cikkek: Német neonácikat képeztek ki Magyarországon? | MSZP: jó döntés volt a nácirendezvény betiltása | Az MSZP a náci rendezvény betiltását kéri | Neonáci a lengyel állami tévé élén | Évforduló, tüntetésekkel