Egyre jobb a kínai Rolex
Hogy a kínai ipar bérmunkában már szinte minden elképzelhető dolgot gyárt, régóta tudjuk. Arra viszont csak az utóbbi időben kell ráébrednünk, hogy Kína már végérvényesen kilépett a rövid élettartamú tornacipők, olcsó divatcikkek és gyatra minőségű elektronikai eszközök szűk világából. Kína már nem csupán a gyártásból és kereskedelemből származó dollármilliárdokat szívja magába a világpiacról, de a kihelyezett gyártásban érdekelt vállalatok termékeihez kapcsolódó know-how-k átadását is egyre inkább kiköveteli magának. Kína bármilyen áron csökkenteni kívánja technológiai lemaradását a Nyugattal szemben. Ez szerencsés esetben a nemzetközi jogi keretek tiszteletben tartásával történik, „kreatív" jogértelmezéssel, rosszabb esetben pedig e keretekből való kilépéssel.
A távol-keleti ipar drámai térhódítását Európában érdekesebbnél érdekesebb példákkal lehet szemléltetni. Ha megmosolyogtató példákat keresünk, akkor elsőként itt van hazánk egyik legismertebb - egyébként igazán patinás - fűszerforgalmazója. A cég - egyébként prémium minőségű - fokhagyma granulátumának az alapanyaga a messzi Kínából származik, éppúgy, mint a világ elektronikai tömegtermékeinek a túlnyomó többsége. Ezt a tényt egyébként a csomagoláson a jogszabályoknak megfelelően jelölik is - igaz, a hátoldalon, apró betűkkel. A hazai szabályozás ugyanis a tipográfiai finomságokra azért még nem terjed ki. A másik érdekes példa Nagy-Britannia hadserege, melynek egyenruháit a kínaiak szállítják.
Tokaji jellegű bort még nem gyártanak, puli nemesítéssel sem igen foglalkoznak, de ami késik, talán nem múlik. A technológiai, gazdasági és jogi lehetőségek határa a jövőben akár a csillagos ég is lehet, ha a piaci folyamatok ereje és iránya nem változik meg alapvetően. A kínai Geely idén 1,8 milliárd dollárért megvásárolta a Ford autóipari óriástól a komplett Volvót, és szakértők szerint csupán idő kérdése, hogy teljes gőzzel elstartoljon a márka távol-keleti gyártása.
További példák után nézve elég, ha betérünk egy külvárosi óráshoz Budapesten. Az időpont péntek délután, a sorban előttem áll egy fiatalember. A mester átveszi a kuncsafttól az órát, majd pillanatok alatt bevesz két szemet a szíjból. Ezután odafordul az óra tulajdonosához, és azt mondja: „Ez a legnagyobb szégyen. Svájc kétszáz évet adott az életéből ezért..." „Mennyi volt? Tízezer? Drágán vette. Nyolcért bárhol találni ilyet, de állítólag már ötért is. Ahhoz többet kell utána menni."
Az egyik legdrágább svájci óráról beszélgetnek: a Rolexről - egészen pontosan egy másolatáról. Az eredeti ára használtan is bőven hárommillió fölött van, a hamisított pedig csupán tízezer. Megüti a fülemet a „szégyen" szó. A szakmájában negyven éve dolgozó mester szinte mindent tud a svájci órákról, amit tudni lehet róluk. Nem azt mondja, hogy „Uram, ez egy bóvli, egy ócska kínai kvarc." Nem az. A kínaiak már nem akárhogy másolnak, de egyre pontosabban. Ideológiailag talán nem is állhatna messzebb egymástól a távol-keleti és az európai kultúra.
A kínaiaknál ugyanis - erkölcsi szempontból nézve - a másolás hosszú évszázadok óta pozitív fogalom, szöges ellentétben az európai felfogással. A jót másolni erény. Ha tudnak licencet vásárolni, akkor úgy, ha vállalatot, akkor úgy, ha pedig a teljes tudásbázis átadását kérik a gyártáshoz, akkor pedig amúgy. Ezek lennének a legális módszerek. Bár tegyük hozzá, hogy az utolsó verzió sokszor már megfekszi a nemzetközi cégeknél dolgozó eukonform jogászok érzékeny gyomrát. A csúcsmenedzserek viszont általában túlteszik magukat ezen az olcsó gyártás mielőbbi megkezdése érdekében.
A legális Kína mellett létezik - a kormányzati szinten természetesen szigorúan tiltott - fekete, sötét- és világosszürke Kína is. A teljes illegalitásban működő, a telephelyeiket is rendszeresen váltogató gyárak léte nyílt titok, de a felszámolásuk korántsem könnyű feladat. Főleg akkor nem, ha a fekete ágazat vezetői az illegalitásból feltekintve a kínai nagypolitikában is hasonló - igaz szofisztikáltabb - megoldásokat láthatnak a nemzetközi licencek „kreatív" kezelése terén.
Az órahamisítás példáján kiválóan érzékeltethetjük, hogy Kína az elmúlt tizenöt évben milyen óriási mértékű technológiai fejlődésen ment keresztül. És ezt nem csupán a Nyugat irányába való nyitásnak és a különböző politikai, gazdasági intézkedések hosszú sorának köszönhető, de a gazdasági válság éveinek is. Míg régebben a távol-keleten tevékenykedő illegális hamisítók csak végtelenül egyszerű, a laikusok által is egyértelműen, pillanatok alatt beazonosítható hamisítványokkal operáltak - amelyek technológiai szempontból is több évtizedes lemaradásban voltak az eredeti termékekhez képest -, ma már a megszólalásig hasonló klónokat is képesek gyártani.
Amíg egy fém Rolex Daytona első hamis példányai még több méterről is kiszúrhatók voltak és a világ legegyszerűbb kvarc szerkezetével rendelkeztek, ma már a tízezer forintos példányokban is önállóan - csuklómozdulatra - felhúzódó, bonyolult, kinetikus elven működő automata óraszerkezeteket találunk. Elemnek nyoma sincs benne. Akkor mi van? Rengeteg apró alkatrészből álló, svájci automata óraszerkezet alapján tervezett japán automatika kínai másolata. Aprólékos kézi munkával összerakva.
Nos itt felmerül pár kérdés: ha ez már megvalósítható technológiailag, - márpedig megvalósítható - ráadásul ilyen szerény költségek mellett, akkor mit várhatunk tíz, esetleg húsz év múlva Kínától? A másik kérdés pedig az, hogy vajon ez a jövőbeli változás mennyire fogja felborítani a már most is komoly problémákkal küzdő Európa gazdaságát?
A jó replikák - ahogyan a gyűjtők nevezik ezeket a másolatokat -, külsőre majdnem száz százalékos egyezést mutatnak az eredetivel, és a laikusoknak sokszor hosszú percekbe telik kibogarászni azokat az igen apró eltéréseket, amelyek megkülönböztetik az eredeti és a másolt példányokat. A kérdés továbbra is az, hogy ha a Kínaiak már most is automata óraszerkezettel rendelkező, aprólékos kézi munkával összeszerelt hamis órákat gyártanak az eredetivel szinte megszólalásig azonos külsővel, és már az egyik leghíresebb hazai fűszermárka termékei is kínai fokhagymát rejtenek, akkor ennek a folyamatnak vajon hol lesz a vége, és mi lesz a gazdasági következménye.
